Összebútorozva is független maradna az Opel és a Peugeot

A Peugeot megvenné az Opelt, de meghagyná függetlenségét - legalábbis egy ideig

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már korábban is tervezte a GM az Opel eladását, most viszont már van is olyan értékes, hogy szép summát kapjon érte, a vevő a PSA lenne.


Furcsa, hogy az Opelnél szerényebb volument hozó PSA adna pénzt az Opelért, nem is keveset, 2 milliárd eurót, de a híreket immár hivatalos forrásból is megerősítették. Olyannyira, hogy az ügyben Angela Merkel, német kancellár is megszólalt: „a német kormány minden politikailag lehetséges lépést megtesz majd annak érdekében, hogy az összes németországi autóipari állás és üzem megmaradjon.”
Hirdetés

A szerződés aláírására állítólag heteken belül sor kerülhet. A pletykák szerint március 9-én, a Genfi Autószalon nyitónapján már meg is köttethet az üzlet, amiről vélhetően már korábban is szó lehetett. A két gyártó között már gyakorlatilag el is indult az együttműködés, közös modellként készül a Citroën C3 Picasso és a következő generációs Opel Meriva, illetve a Crossland X. Ugyanakkor állítólag 2018-ig az Opel valamennyi dolgozójának, így vezetőinek állása is biztos Németországban, 2020-ig pedig további fejlesztések is várhatók a cégnél.
Olyan hírek is felrebbentek, melyek szerint az Opelt teljes egészében villanyautók gyártására állítanák át, ám ez egyelőre, az új - már gyártásban lévő szentgotthárdi motorokkal szerelt - Insignia érkezése előtt csak hosszú távú célnak tekinthető, amennyiben nem kacsának.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 21:25
    Permalink

    Sziasztok
    a crossland x és az 5008 közeli kapcsolatban álnak egymásal és ez a lépés logikus volt
    és a jövöben megosztják egymásközt a tudást

  • 2017.10.27. at 21:25
    Permalink

    A fejlett platformokat ha egyáltalán el is adják biztos saját maguknak is megtartják, igaz akár az összeset a pug is adhatja az opelnek.
    A Chevrolet egy része ugyanezeket használhatja már, tehát a Buick is.
    Szerintem ez is ügyes üzleti fogás, mivel ha eladták az Opelt jön ide még GM márka akár tömegével is Chevrolet újra mert már ismert itt, de akár Buick néven a jövőben. A Cadillac meg akár lefelé is terjeszkedhet mint prémium ez valószínű is lehet, gondolom gmc vagy holden néven nem jön, pláne valami kínai néven.
    Mary Barra most követi Trump parancsait mivel megkapták a gyárak értékeit többszörösen mentőcsomagként.
    Óriási szakadékból kellett annak idején kimozgatni a korábbi nagyképű idős vezetők régi amerikai világuraivagyunk felfogás és döntésvilágából a vállalatot ami gyakorlatilag addigra a mentőcsomag összegét érte.

  • 2017.10.27. at 21:25
    Permalink

    Érdekes lesz a Buick helyzete. Ha az Opel-alapú Buickok majd kifutnak(Encore, Regal, Cascada) , akkor valahogy bővíteni kell a palettát. Szerintem majd Chevrolet-kből fognak ezentúl Buick-modelleket farigcsálni, viszont ügyesnek kell lenniük, hogy ez ne menjen az irdatlan kínai kereslet kárára. Megértem a GM-et, hogy telibe lesz*rják Európát, igazuk van. Az lesz a kérdés, hogy ezek után majd zsugorodásnak indul-e a nagy mammut, és megelőzi a Renault-Nissan és a Hyundai is, vagy új erőre kapnak és oda tudnak majd újra csapni a Toyotának és a VW-nek újra. Mary Barra nehéz időszak elé néz, minden szakértelmére és tudására szüksége lesz a közeljövőben.

  • 2017.10.27. at 21:25
    Permalink

    Az, hogy milyen szinvonal keprol, es eloben milyen a minoseg, az teljesen ket kulonbozo dolog.
    Tobb helyen is az olvashato, hogy az 1.6 cdti alapjaiban melyen, a Fiat 1.6 jtd novelt furatu, es csokkentett loketu variansa.

  • 2017.10.27. at 21:25
    Permalink

    “Opelnél szerényebb volument hozó PSA” ez biztos? Engem meglepne…

    Érdekes lesz látni, h mi lesz majd a Vauxall-lal és a kínában Buick néven árult modellekkel…

  • 2017.10.27. at 21:25
    Permalink

    Én nem tudom hogy kinek mennyi a része, de pár hónapja hogy a Peugeot család vmi ügyeskedéssel a kínai résztulajdonos fölé akarta pozicionálni magát úgy hogy a kínainak nem legyen 49%-nál több. Nekik meg közösen 51.
    Ezt nem rég írták de lehet pontatlanul tudom.

  • 2017.10.27. at 21:25
    Permalink

    Nézd meg a fotókon a jövő új insigniát, élőben még ütősebb lesz, Audi színvonal, Talisman sehol, C5 508 még messzebb, Ds5 mint valami kínai túlerőlködött fröccsöntött külső, túldizájnolt belső.
    Az Opel 1,6 Dízel saját fejlesztés önállóan a Fiattól is átcsábított fejlesztőgárdától.
    Sokkal nagyobb különbség van köztük mint a PSA 1,6 HDI/TDCI meg az 1,5 TDCI között, mert ez ugyanazon blokkra épül.
    Nem ugyanaz a 2 motor.
    Az 1,3D az igen.

  • 2017.10.27. at 21:25
    Permalink

    Kedves Mátyás! Miért is hoz szerényebb volument a PSA, mint az Opel? A PSA-nak 2016-ban 10,3%-os piacrésze volt Europában, míg az Opelnek 6,5%! A PSA globális, vagyis világszerte több, mint 3 millió autót adott el, míg az Opel gyakorlatilag csak Európában van jelen (és ott sem mindenhol) és alig 1,1M autót adott el tavaly!
    Ugyanakkor a megbízhatóság tekintetében az Opel a PSA előtt jár, ez nem kérdés! Rengeteg új motor, új modell látott már és fog még napvilágot látni a közeljövőben!
    A nagy kérdés, hogy miből tudja a PSA megvenni az Opelt a GM-től. Ugyanis ahogyan arra már korábbi hozzászólók céloztak, majd’ csődbe ment néhány éve. Emlékszem, amikor az arab származású “francia” munkavállalók gumikat égetve tüntettek a gyárbezárás és elbocsátás ellen pár éve! Akkor kínai tőkéből mentették meg a PSA-t a csődtől, elcsábították Monsieur Tavares-t a Renault-tól (nem tévesztendő össze azzal, aki a Mo-ot elmarasztaló EU-s jelentést írta, bár mind2en portugálok) és az ő vezérletével válságmenedzselték és állították talpra a PSA-t. Tény, hogy a 2016-os pügyi évük jól sikerült, de ettől miből lenne forrásuk (értsd: cash) megvenni az Opelt? Én csakis kínai forrást tudok elképzelni a háttérben! A Peugeot családnak és a francia államnak egyformán 14-14%-a van a PSA-ban, csodálkoznék ha ekkora pénzt tudnának betolni a cégbe. Ráadásul mind Fro-ban mind No-ban választás lesz idén, így mindkét kormánynak érdeke jól kommunikálni az esetleges egybekelést. Kíváncsian várom, hogy ebből mi sül ki!

  • 2017.10.27. at 21:25
    Permalink

    A Peugeot ott van minőségérzetben, mint egy Opel, ugyan olyan messze az Auditól, sőt, egy-egy modell esetében még messzebb is.

    Pug hibrid jogos, valamiért azt feltételeztem, hogy a dízel óta kijöttek benzinessel is, de nem, csak lesz a 3008-ban.
    Az Opel 1.6-os dízele még mindig Fiat alapú, csak keményen átgyúrták, de nem nulláról saját fejlesztés, ahogy a többi dízele sem.

  • 2017.10.27. at 21:25
    Permalink

    Milye van a Pug-nak:
    Egy dízelhibridje ami többet fogyasztott mintha dízel lenne csak, be is fejezték a gyártását.
    Most lesz valami új.
    Dízeljei:
    Agyoncsiszolt 20-on éves blokkok valaha a legjobbak voltak, ma megöli őket az euro 6 fogyasztásba.
    Benzinekről ,12-es 3 hengeres, fölötte BMW Prince motor.. többi elavult technika.
    Villanyos járműveik most bontják szárnyaikat de nem 500km-es hatótáv ígérettel hanem pár 100.

    Opel GM Elektromos 500 ahogy mondtam.
    Teljesen új motorcsaládok 1,6-ig igaz nem 350Baros benzines részecskekoromszűrővel mint az új 1,5 TSI VW, de megteszi.1,6 új dízel ami már jó a kategóriában.
    Hibrid ott a régi Ampera amit ha továbbfejlesztenek lenne olyan jó mint bármelyik talán kivéve Toyotáé.
    Audi szintű minőségérzet.
    DS hol van az Audi szintű minőségérzettől? Pug Hol van?

  • 2017.10.27. at 21:25
    Permalink

    Hogy van az , hogy ez az oldal is az AAA szerverén van már ezt is megvették a Csetnyikek ?
    Egyébként hulla szar vagy 10 szer be kell lépni , hogy egy hozzászólás megjelenjen .

  • 2017.10.27. at 21:25
    Permalink

    Oo dehogy mutat tul a Peugeoton. Elektromos autoja, hybrid hajtasa, modern dizele a Peugeotnak (is) van, a tomegcsokkentett padlolemez sem egy nagy durranas, mert volt mibol leadnia az Opeleknek, ellenben a Peugeottal, ami hangzatos mazsak nelkul is a kategoria legkonnyebbjei. Milyen nagy durranada van az Opelnek, amire lengetni kene a repat, a lampajuk? Tobb nincs.

    Kaller: a Renaultnak semmi koze a PSA-hoz.

  • 2017.10.27. at 21:25
    Permalink

    Nincs rászorulva az opel fejlesztéseire a Pug de az új astra (nem hiába lett év autója) és az insignia ami jön már egy kicsit túlmutat a peugeoton.
    Nem szabad elfelejteni hogy annak idején a saab fejlesztőközpontot szüntették meg a vállalattal együtt nem az opelt.
    Lehet hogy ezt is elbútorozták az usába, a pug meg a múlt korszakot kapja.
    Az meg végképp nem apróság hogy az új BOLT- VOLT- AMPERA szériakész elektromos papír 500km-t technikát tud.

  • 2017.10.27. at 21:25
    Permalink

    Nem tudom melyik márkát sajnáljam jobban az Opelt a Renault motorok és váltók miatt miatt vagy a Renaultot a GM hagyatéka miatt … GM akivel “egybeolvadt” vagy csak köze volt hozzá mind csődbe ment lásd Saab .

    Konklúzió addig vegyetek Renaultot ameddig még lehet és csődbe nem ment a cég … 😀

  • 2017.10.27. at 21:25
    Permalink

    Ugyanúgy kínai tőke állhat a háttérben, csak így jobban néz ki, hogy a “PSA csoport” vásárolja meg az Opelt. Kíváncsi lennék, hogy a Kínában Buick márkanéven forgalmazott Opelekkel mi lesz, az kihez kerül, mert rengeteg ilyen autó van náluk.

  • 2017.10.27. at 21:25
    Permalink

    Én úgy tudom a Peugeot család visszavett egy csomó részvényt, tehát azért nem teljesen Kínai, kérdés hol gyártják, mennyi a Kinai alkatrésze.
    A másik hogy mit kap meg a GM-től.
    Az is lehet hogy az új fejlesztéseket nem, pl motorok, tömegcsökkentett kasztnik???
    Elektromos hajtások?

Vélemény, hozzászólás?