Farból irányítható Volvók érkeznek

A Polestar teszi mókássá az összkerekes Volvókat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár a Polestar állítólag teljesen külön vált a Volvótól, a svéd márka modelljeinél is visszaköszönnek még. Most azt árulta el a Volvo, hogy a Polestar kicsit megfűszerezi a legtöbb összkerekes modellt.


A Volvónál nincs igazi játszós autó, a Polestar modellek gyorsak és szórakoztatóak ugyan, de messze nem annyira, mintha hátul hajtana. Ezen javít most a Polestar, ami állítólag kivált a Volvóból, mégsem bírják egymás nélkül. Sajnos nem érkezik új hátsókerekes modell, ellenben a tuning részleg bíbelődött kicsit az összkerékhajtás vezérlőjével és találtak arra megoldást, hogy lehetne izgalmasabbá tenni a jelenleg kapható modelleket.
Hirdetés

A Polestar új szoftvere egész egyszerűen több nyomatékot juttat a hátsó tengelyre, mint az elsőre, na persze csak nagy terhelésnél és igénybevételnél, valamint csak Dynamic módban és kikapcsolt kipörgésgátló mellett. Elérhető lesz az XC40-hez, valamint a 60-as és 90-es modellekhez, viszont a T6 és T8 Twin Engine, vagyis hibrid kivitelekhez nem, hisz ott fizikai összkerékhajtás nincs, a hátsó tengelyen csak a villanymotor hajt. Viszont benzines és dízelmotorokkal is elérhető lesz, így például egy 310 lóerős V60, vagy S60 T6 már igencsak jó mókának ígérkezik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?