Ennyit még sosem drifteltek elektromos autóval

A Porsche Taycan lett a világon az első villanyautó, ami egy huzamban 42 km-t driftelt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hivatalos Guinness Világrekordot zsebelhetett be a Porsche, miután a hátsókerékhajtással rendelkező, alapverziójú Taycan 55 percig kilinccsel előre autózott.

Őszintén szólva eddig fogalmam sem volt, melyik autó tartotta a villanyautók driftelési rekordját, vagy hogy egyáltalán számon tartották-e ezt. Most viszont a Porsche gondoskodott róla, hogy övék legyen ez a cím is, amit a hivatalos Guinness Világrekordok csapata is bejegyzett. A Hockenheimringen állították be az új csúcsot: a kifejezetten erre a célra kialakított, 200 méter hosszú körpályán 210 kört tett meg egy Porsche Taycan 55 perc alatt, a drift összesen több mint 41 km-ig tartott. Hogy ezen számok közül pontosan melyik is röpítette a Porschét a Guinness Világrekordok könyvébe, nem tudjuk, de ez úgyis csak akkor lenne fontos kérdés, ha valamelyik statisztikában legyőzné egy másik modell. Erre pedig egyelőre nem sok esélyt látunk a kevés lehetséges kihívó miatt: a legtöbb villanyautó első- vagy összkerékhajtású, amikkel természetesen elég nehéz farolni. A Tesla Model S-nek volt egy hátsókerekes kivitele, de ezt már kivezették a piacról, egy korábbi modellel esetleg még megpróbálhatja valaki, ahogyan a Honda e-vel és a Volkswagen ID.3-mal is. Természetesen nem véletlenül választották a Taycanból is az alapverziót, hiszen egyedül ez a hátsókerekes. Egyelőre még csak Kínában kapható, ez is egy előszériás példány volt, de független felügyelők igazolták, hogy különösebb módosítások nem történtek az autón.
Hirdetés
Sajnos az nem tiszta, miért is állt meg ennyinél a rekordkísérlet, pedig érdekes lenne tudni, a pilóta fáradt el, esetleg hibát vétett, a gumik nem bírták tovább, vagy az akkumulátor merült le. Erről nem közölt információt a Porsche, de a mutatvány nehézségeiről nyilatkozott Dennis Retera, aki a volán mögött ült. Bár "az alacsony tömegközéppont és a hosszú tengelytáv stabilitást biztosított", és "a futómű és a kormány precíz beállítása mindig lehetővé teszi a tökéletes irányítást", azért "fárasztó volt fenntartani a koncentrációt 210 körön keresztül, főleg mivel a locsolt aszfalt nem mindenhol tapad ugyanúgy." Dennis inkább a kormányzással próbálta irányítani a driftelést, mivel ez hatékonyabb módszer a gázpedál használatánál, és a kipördülés esélye is kisebb így. Dennis a fő instruktor a Porsche hockenheimringi élményközpontjában, ahol Porschékkal rendelkező és Porschék után csak vágyakozó rajongók egyaránt befizethetnek néhány körre, hogy megtapasztalják a zuffenhauseniek remekműveit. Sőt, jóval több, mint néhány körre: jómagam kipróbálhattam a silverstone-i élményközpontot, ahol több mint egy órán keresztül hajthattam ki az utolsó szuszt is egy 911 GTS-ből. Profi oktatók tanítják meg, hogy fogd a kormányt, mikor adj gázt, hogy kell vizes pályán irányítani a kocsit, és persze olyan jutalomjátékok is járnak a csomaghoz, mint a rajtautomatika kipróbálása. Mindez körülbelül annyiért, mint amennyibe kettő kör kerül a Hungaroringen egy Ferrarival - ahol még óvatosnak is kell lenni. Ár-érték arányban egyértelműen jobb, csak sajnos kevés helyen érhető el: az említett két központon kívül Lipcsében és Le Mans-ban van még Európában, illetve Sanghajban, Los Angelesben és Atlantában, de épül egy Franciacortában is, Olaszországban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?