PSA világuralom 2.0: Kínára is kulcspiacként tekintenek

A PSA hanyatlik Ázsiában, fejlesztést sürgetnek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak Észak-Amerikában terjeszkedne az Opelt felvásárló és világuralomra törő PSA csoport. Kínában SUV-kkal erősítenek a franciák.


Carlos Tavares szerint, ha világuralomra akarnak törni, kulcsfontosságú, hogy a PSA csoport márkái sikeresek legyenek Kínában is. „Kína jelenleg a világ legnagyobb piaca. Globális autómárkát szeretnénk létrehozni, szóval fontos, hogy Kínában is sikeresek legyünk.” - mondta Tavares. Közben azt is hozzátette, hogy jelenleg nem ez a helyzet, és a cég nem éppen a megfelelő irányba tart a kiemelt ázsiai piacon. A PSA kínai és dél-kelet ázsiai eladásai 16%-kal csökkentek az elmúlt évben, ami arra kényszerítette a francia csoportot, hogy átdolgozza terveit és csökkentse kiadásait. „Sikeresnek lenni Kínában azt mutatja, hogy képesek vagyunk világmárkaként működni.” - tette hozzá Tavares az új Citroën C5 Aircross sanghaji bemutatóján az Autocarnak adott interjújában. Kiemelve, hogy a PSA minden márkája friss és versenyképes SUV-kkal jelentkezett a keleti piacon. A Citroën most mutatta be a korábban említett C5 Aircross-t és a DS 7 Crossback-et, míg a Peugeot a 3008-cal (Kínában 4008 néven), valamint az 5008-cal van jelen. Érdekes módon az Opelről még csak említést sem tett. Utóbbival vélhetően Európában kívánnak erősek maradni.
Hirdetés
Tavares szerint a PSA állítólag már látja, hogy miben tudna fejlődni és sürgetné az új irányok bevezetését. A DS minimális eladásait például a tudatosság hiányának tudják be. Szerintük az ázsiai piacon komoly tényező egy márka nagy múltja, amivel a szinte újnak számító DS nyilván nem rendelkezik. A Citroën prémiummárkája viszont rendelkezik azzal az előnnyel, hogy az egyetlen francia prémiummárka, amely exportálja termékeit. Tavarestől azt is megkérdezték, hogy nem gondolja-e túl Európa-centrikusnak a PSA-t, szerinte azonban Európában kell elegendő pénzt csinálniuk ahhoz, hogy a tengerentúlon is fejlődni tudjanak. A PSA egyébként 2016 végén bejelentette, hogy visszatér Észak-Amerika piacára is, méghozzá egy autómegosztó szolgáltatással. Először szeretnék megérteni az amerikai vásárlókat mobilitási szolgáltatásukkal, ami kevésbé kockázatos lépés, mint azonnal újautó-beszállítóként megjelenni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?