Audi RS Q8 koncepció debütálhat Genfben

A Q8 után a csúcs RS Q8 is bemutatkozhat Genfben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A BMW X6 M és a Mercedes-AMG GLE 63 Coupé kihívójaként érkezik az ingolstadtiak csúcs kupé SUV-ja, az RS Q8. Genfben egyelőre koncepcióként láthatjuk.


Bár még az Audi Q8 modellt sem láthattuk - csupán képzelet alapján született képen, már most felröppentek a hírek arról, hogy a csúcs RS Q8 is érkezik. Az RS3 Sportback mellet a Genfi Autószalonon mutatkozhat be, egyelőre koncepcióként. A jelenlegi információk alapján az S8 Plus hajtásláncát kaphatja meg, amely 605 lóerőt és 700 Nm forgatónyomatékot teljesít.
Hirdetés

Az összkerékhajtás természetesen nem maradhat el, ennek köszönhetően kevesebb mint öt másodperc alatt gyorsul majd 0-ról 100 km/órára a méretes SUV, végsebessége akár 300 km/óra is lehet. A külső az RS modellekhez hűen agresszívabb lesz, mint amit az átlagos kiviteleknél megszoktunk. A koncepció megjelenése után 2018-ban érkezhet a szériagyártásra érett változat, a közutakon leghamarabb pedig 2019-ben találkozhatunk vele. Kupés formájával és óriási erejével a BMW X6 M és a Mercedes-AMG GLE 63 Coupé első számú kihívója lesz az RS Q8.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?