Hollywoodi sztárok leplezik le az Infiniti új stílusirányzatát

A QX60 SUV-ot és vadonatúj stílusát Kate Hudson fogja bemutatni Zack Snyder rendezésében

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A QX60 hamarosan esedékes debütálásával egy új korszak kezdődik az INFINITI életében, már ami a márka formavilágát jelenti, és ennek megfelelően respektált sztárok mellett lesz a bemutató.

Zack Snyder legújabb filmje Kate Hudson főszereplésével - június 23-ától a mozikban! Azaz nem is a mozikban, hanem az Infiniti honlapján. Merthogy ez most nem egy szuperhősfilm vagy egy romantikus komédia lesz, amiről a két sztár inkább ismert, hanem egy autóbemutató, mégpedig az Infiniti QX60-é. A japán SUV új generációja nem kisebb feladatot vállal magára, mint hogy gyakorlatilag újraindítsa a márkát. Az utóbbi egy-két évben jó híreket nem igazán hallhattunk az Infiniti felől, inkább csak olyanokat, mint hogy több nagy autópiacról, például Nyugat-Európa számos országából is teljesen kivonultak. Azóta ez lesz az első teljesen új modelljük, amivel ráadásul egy teljesen új stílusirányzatot kíván bevezetni a márka - mondjuk ennyi el is várható, ha újra akar éledni egy autógyártó.
Hirdetés
A QX60 új generációja háromüléssoros, akár hétüléses lesz, közben azonban marad a márkára jellemző lágy vonalvezetés, riválisaival ellentétben ez nem egy óriási cipősdoboz lesz. Remélhetőleg nem megy a harmadik sor fejterének kárára az egyébként szépen lejtő tetővonal. Még csak álcázva láthatjuk a végleges verziót, de a tavalyi koncepció már elég sorozatgyártás-érettnek tűnt, és a tesztpéldányok is alátámasztják, hogy hasonló formavilágra számíthatunk. Elöl hangsúlyos, de infinitis hűtőrács és két elegáns, vékony fényszóró trónol, hátul a manapság menő teljes szélességben futó csíklámpa, ráadásul sötétített változatban. Illetve legalábbis így voltak ezek a koncepción, de remélhetőleg ezek meg is valósulnak, és akkor az Infiniti QX60 méltó kihívója lenne a Range Rovereknek. Kilencfokozatú automataváltó dolgozik majd az autóban, melyet feltehetően belsőégésű erőforrások, esetleg lágyhibridek hajthatnak majd - konnektoros hibrid sem kizárt, de teljesen elektromos kivitelre kicsi az esély. A márka mérnökeinek elmondása szerint

minden mostoha körülmény között tesztelték a QX60-at: hóban, sárban, sivatagban - és mindenhol helytállt.

Intelligens összkerékhajtása pont akkor és oda juttatja az erőt, amikor és ahova kell. Kaptunk még egy kis betekintést a beltérbe is, ahol finom steppelt bőrhuzat borítja a műszerfalat, erre pakolták a viszonylag nagyméretű központi képernyőt - ezek alapján minőségben és technológiában is felveszi majd a versenyt a prémiummárkákkal. Az Infiniti főleg olyan embereknek szánja ezt a modellt, akik az élet számos területén aktívak és sikeresek: elismert pozíciókban dolgoznak, jótékonykodnak, maguk viszik gyerekeiket iskolába, és az aktív kikapcsolódást is kedvelik. Így esett a választásuk Kate Hudsonre, aki a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt című filmtől kezdve New York Times Bestseller könyvén át saját márkás prémium, de elérhető árú sportruházatával és vodkájával az egyik legsokoldalúbb személyiség Hollywoodban. "Hatalmas köszönet az Infiniti csapatának a mai forgatásért. Olyan jól éreztük magunkat, mint ahogy a QX60 sofőrjei fogják vezetés közben" - nyilatkozta a színésznő a bemutató film készítéséről. Június 23-án lehull a lepel Zack Snyder, Kate Hudson és az Infiniti új produkciójáról, amiben a QX60 is debütálni fog.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?