Ijesztő rajtbaleset után Vettel nyerte a Belga Nagydíjat

A rajtbaleseten kívül semmi emlékezetest nem nyújtott a Belga Nagydíj

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A szezon 13. futamán Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája aratott diadalt, ezzel 17 pontra csökkentette a hátrányát a bajnokságot vezető Lewis Hamiltonnal szemben.


A 31 éves Vettelnek ez volt az idei ötödik, s pályafutása 52. futamgyőzelme, miközben Hamiltonnak igazán esélye sem volt a győzelemre azután, hogy a Ferrari pilótája az első körben megelőzte őt, még a biztonsági autó pályára küldése előtt. Az első kanyarban ugyanis roncsderbit rendeztek néhányan, amelynek annyi pozitívuma talán volt, hogy megmutatta, nem teljesen haszontalan a versenyautókat elcsúfító „glória”. Habár a fedélzeti kamerás képek továbbra is élvezhetetlenek ettől a biztonsági megoldástól. Nico Hülkenberg csattant bele Alonso McLarenjébe, feltolva őt ezzel Leclerc Sauberjére. A romhalmaz eltakarításának idejére a biztonsági autó mögé kényszerült a mezőny.
Az újraindulás után néhány körrel (a kilencedikben) máris búcsúztunk Kimi Raikkönnentől, aki szintén az első kanyarban akadt össze Daniel Ricciardóval. A Red Bull Racing ausztrál versenyzője szintén feladta a küzdelmet technikai probléma miatt, igaz jóval később, a 32. körben. A 44 körös verseny során a televíziók képernyői előtt ülő nézők összesen 15 előzést láthattak (a rajtot nem számítva), ám őszintén szólva ezek többsége mindenféle látványosságot nélkülöző kikerülés volt a Kemmel egyenesben. Azért is nagyon fájó ez, mert más nyitott karosszériás sorozatokban nem ritka, hogy egy verseny során közel száz, vagy annál több igazi csatát láthatnak a nézők.
Hirdetés

Az előzések nagy részét a mezőny végéről felzárkózó Valtteri Bottas produkálta, aki végül a negyedik helyen látta meg a kockás zászlót, a dobogó legalsó fokára felérő Verstappen mögött. Dicséret illeti a nyári szünet alatt tulajdonost váltó Force India, immár Racing Point istálló két versenyzőjét, akik változás miatt a tabella utolsó helyére száműzött csapatot máris a Williams elé repítették az 5. és 6. helyért járó pontokkal.
A világbajnokság egy hét múlva Monzában, az Olasz Nagydíjjal folytatódik, remélhetőleg több izgalommal.
Végeredmény, Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps (44 kör, 308,052 km, a pontszerzők):
  1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:23:34.476 óra
  2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 11.061 másodperc hátrány
  3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 31.372 mp h.
  4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 63.605 mp h.
  5. Sergio Perez (mexikói, Racing Point Force India) 71.023 mp h.
  6. Esteban Ocon (francia,Racing Point Force India) 79.520 mp h.
  7. Romain Grosjean (francia, Haas) 85.953 mp h.
  8. Kevin Magnussen (dán, Haas) 87.639 mp h.
  9. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 105.892 mp h.
  10. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) +1 kör h.


A vb-pontversenyek állása 13 futam után (még 8 van hátra)
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Hamilton 231 1. Mercedes 375
2. Vettel 214 2. Ferrari 360
3. Räikkönen 146 3. Red Bull 238
4. Bottas 144 4. Renault 82
5. Verstappen 120 5. Haas 76
6. Ricciardo 118 6. McLaren 52
7. Hülkenberg 52 7. Toro Rosso 30
8. Magnussen 49 8. Sauber 19
9. Alonso 44 9. Racing Point Force India 18
10. Perez 40 10. Williams 4
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?