Támadnak a legerősebb Mercedes E-osztályok

A ráncfelvarrás az AMG részleget is utolérte

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Frissül az Audi RS6-nak konkurenciát állító E63 kombi, de a könnyű hibrid hajtással szerelt AMG E-osztályt keresőknek is lesz alternatíva.

Itt bizony nincs kompromisszum, mindegy, hogy versenypályára, szerpentinre vagy az óvodába vezet az út, a E-osztály legdurvább kombi változata mindenhol helyt állhat. A 2016 óta készülő W123/S213 szériából hamarosan érkezik a frissített változat, ám az AMG kivitelekre sem kell már sokat várni. A fotók alapján úgy tűnik, hogy a front mellett a hátulján is végeztek simításokat, ugyanis ezeket a részeket rejtegetik a gyáriak. Az orron átdolgozott lámpák és lökhárítók jelentik az újdonságot, itt is várható a Panamericana hűtőrács felbukkanása. A lesifotósoknak egyelőre nem sikerült lekapni a belteret, az viszont valószínű, hogy a COMAND rendszer helyett az újabb MBUX költözik a fedélzetre. A két turbóval felszerelt 4 literes V8-as eddig sem volt gyenge, ugyanis 612 lóerő leadására volt képes (Mercedes-AMG E 63 S 4MATIC+), ám ez a teljesítmény fokozható, mivel ugyanez a blokk a négyajtós AMG GT-ben 639 lóerőre képes, ám egyelőre nem tudni, hogy a frissítés keretében találnak-e még lóerőt a nyolchengeresben.
Hirdetés
Ha lóerőből és ajtóból is kevesebbet szeretnénk, akkor is van megoldás, ez pedig nem más, mint a Mercedes-AMG E53 Coupe. A típus facelift előtti példányaiból biztosan nem lehet Dunát rekeszteni, ugyanis az E53-as modellek a 2019-es modellévre kerültek a kereskedésekbe. A külső változások E63-hoz hasonlók lesznek, leszámítva a Panamericana hűtőrácsot, amit a gyengébb AMG modell nem kap meg. Mivel az E53 nem régóta a kínálat része, ezért kicsi az esély, hogy műszaki téren változás történjen, így vélhetően marad a 3 literes sorhatos motor 435 lóerővel, melynek egy generátorként is funkcionáló villanymotor is besegíthet a hajtásba.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?