BMW motort is kap a Range Rover 5. generációja

A Range Rover V8-as motorját a bajorok adják?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elkerülte a radikális dizájnváltás a Range Rovert, ennek ellenére a lemezek alatt korunk csúcstecnhikája rejlik.

Kétféle változatban is elérhető lesz az új Range Rover, hiszen az ötszemélyes mellett 7 üléses modell is szerepel a palettán. Természetesen nőtt egy kicsit az elődjéhez képest. Az ötszemélyes változat karosszériája 5052 milliméter hosszú, míg a hétszemélyes 5,2 méteresre nőtt, a tengelytávolságuk pedig 2,92 és 3,12 méter. Mivel az új Range Rover a luxusterepjárók között az élre szeretne törni, így az utastér is ezt tükrözi. Nemes anyagokból építkezik és a legmodernebb technikát nyújtja. A vezető 13,7 colos digitális műszeregységnek örülhet, az infotainment érintőképernyője pedig 13,1 colos. Emellett 24 irányban állítható elektromos mozgatású ülések, 35 hangszórós, 1600 wattos hangrendszer is lehet a fedélzeten. A kényelemről gondoskodik a légrugós, adaptív futómű is, illetve nagy segítség a hatalmas SUV manőverezéséhez a hátsókerék-kormányzás is. Európában biztosan szerepelni fognak a motorpalettán a D250, a D300 és D350 jelölésű, hathengeres, dízel egységek. Neveikben a teljesítményre utalnak lóerőben megadva, nyomatékuk pedig 600, 650, illetve 700 Nm. Újdonságként érkezik a P440e és a P510e hajtáslánc. Mindkettő konnektoros hibrid, nevükkel el is árulják a rendszerteljesítményüket, de mindkettő 38,2 kilowattórás akkumulátort kap, amivel 100 kilométert is képesek megtenni villanyhajtással. Érdekes még a V8-as benzinmotor is, amit bár a sajtóanyag nem említ, de a BMW-től szerzik be. A P530 jelölésű motor 4,4 literes, ikerturbós, szinén mutatja a neve, hogy 530 lovas. És honnan ismerős? Hát például a BMW X7 M50i-ből. Várható tisztán villanyhajtású modell is, de csak 2024-ben.
Hirdetés
Árakat egyelőre csak euróban közöltek, az alapváltozat 121 200 eurót kóstál, ami körülbelül 44,2 millió forintnak felel meg. A hétszemélyes változat viszont 131 800 euróról indul, ami már körülbelül 48,1 millió forint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?