Füstöt hány a horvát sportkocsi

A Rimac Concept One most versenypályán mutatta meg, mire képes

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szomszédaink elég komoly szupersportkocsit reszelgetnek, a Rimac Concept One több mint 1000 lóerős, és versenypályán is tud ezt-azt.


Valódi szupersportkocsi készül a szomszédainknál, a horvát Rimac jelenleg 1088 lóerős és tisztán villannyal hajt. Nemrég közúti használhatóságát hasonlítgatták a Bugatti Veyronhoz, most mindkét autó kisebb versenypályás képességeit mérték össze. Nem formula pályán hajtották meg őket, így lényegében csak gurulgattak a két sportkocsival, a Veyronnak nagyon idegen ilyen szűk helyen mozogni, mégis könnyed, egyszerű irányíthatóságot mutat annak ellenére, hogy közel két tonna és 16 hengeres motorjának ideje sincs rendesen felpörögni.
Hirdetés
A Rimac Concept One teljesen más karakter, ugyan termete nem kicsi, mégis határozottan, hirtelen ugrik egyik kanyarból a másikba. 1088 lóerős villanymotoros hajtása persze nagy előny a kis pályán is, az első pillanattól érkező nyomaték könnyen kihasználható. Azonban a Rimac tesztpilótája megmutatta, mire használható még. Egy üzemmódváltó kapcsoló segítségével a nyomatékvektoros hajtásszabályzás minden erőt képes csak a hátsó kerekekre irányítani, elengedve minden stabilizáló elektronikát, így szép ívek rajzolhatók vele, miközben füstbe borul a pálya. Izgalmasnak ígérkezik, és szinte mindig más színben tűnik fel. Vajon tényleg több működő prototípusuk van, vagy csak azt játsszák, amit Shelby? Végül is, neki bejött.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?