Modern járművekkel debütált a SEAT almárkája, a MÓ

A SEAT MÓ elsőként elektromos robogókkal és rollerekkel lép piacra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A modellneveik alapján nehezen lesznek megjegyezhetők, a stílusuk viszont rögtön felismerhetővé teszi a spanyolok két új, környezetbarát és praktikus városi közlekedésre szánt járművét.

A nagyvárosokban sok gondot okozó forgalmi dugók, a zaj- és környezetszennyezés problémájára több megoldás is született már. Ezek közül az egyik legelterjedtebb a kisebb motorok, robogók használata, ami főleg a mediterrán országokban kedvelt közlekedési mód. Nem véletlen tehát, hogy a SEAT is szeretne kihasítani magának egy szeletet ebből a piacból, ám ők még rá is tesznek egy lapáttal: új almárkájuk, a MÓ elektromos járművekkel teszi még zöldebbé a városi közlekedést, a vásárlókat pedig az anyacéghez hűen fiatalos stílussal szeretnék megnyerni.
Hirdetés
A márka első robogója, a MÓ eScooter 125 azt tudja, amit a neve is sugall: egy elektromos robogó, ami egy 125 köbcentis motornak megfelelő teljesítményt nyújt, akár 125 km-es hatótávval. Első fényszórója kissé a BMW kétkerekűire emlékeztet, a színválasztékban viszont mindenképpen egyedi, háromféle matt fényezés közül lehet választani. A maximális forgatónyomaték 240 Nm, a végsebesség pedig 95 km/h, ráadásul mindössze 3,9 másodperc alatt gyorsul 50 km/h-ra. Mindezt a hátsó kerékbe épített elektromos motor, és az ezt energiával ellátó, középre beépített akkumulátor teszi lehetővé. Utóbbi pedig egy forradalmi újítást hoz: a járművek hosszú töltési idejét elméletben sokan akarták már cserélhető aksival megoldani, ám autókban ez eddig kivitelezhetetlennek bizonyult - nem úgy, mint a MÓ eScooter 125-ben. Bár hagyományos módon is lehet tölteni, igény szerint egy töltőállomáson már feltöltött állapotú telepekre is ki lehet cserélni a lemerült egységet, így nem kell várakozni sem. Ez kifejezetten akkor hasznos, ha egy járműmegosztó vállalkozásnál állnak munkába a robogók - erre ráadásul egy külön változattal is készül a MÓ, az enyhén átalakított külső és a szabadon matricázható karosszéria mind alkalmassá teszi, hogy egy praktikus közösségi robogó váljon belőle. A telefonok töltését szolgáló két USB aljzat, az elektromos motor miatt könnyen kivitelezhető aktív hátramenet és az akár két sisakot is elnyelő csomagtartó pedig már csak hab a tortán.
Hirdetés
A MÓ másik újdonsága az eKickScooter 65. SEAT EXS KickScooter néven eddig is árult már a márka hasonló terméket, ami MÓ eKickScooter 25 néven továbbra is elérhető lesz, ám a 65-ös modell teljesen új. A robogóhoz hasonlóan ez is alkalmas mind magán, mind megosztós közlekedésre. A nagy akkumulátornak köszönhetően akár 65 km-t is képes megtenni az elektromos roller, tartósságát és jövőállóságát pedig a belső nélküli gumik és az apró, kormányra szerelt képernyő tovább növelik. Természetesen a biztonságra is ügyeltek a tervezők, számos fényvisszaverő csík hívja fel a figyelmet a rollerezőre (ha az élénk matt narancssárga fényezés nem lenne elég), és a szabályozásoknak megfelelően 20 km/h-ra korlátozták a végsebességét. Akár 20 fokos emelkedővel is megküzd, az aksi töltése pedig 6 órát vesz igénybe. A leginkább jópofa dolgot pedig a végére hagytuk: mind a robogó, mind a roller kap háromféle vezetési módot (Eco, Sport és Drive/City).
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?