Ez lehet minden idők legszebb Porschéja

A Singer ismét művészit alkotott egy klasszikus Porschéval

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Léghűtéses motorból 500 lóerőt kihozni nem mindennapi mutatvány, emellett a külsővel és az apró részletekkel is rengeteget dolgoztak a Singernél, az eredmény fenomenális.


Nehéz elmenni szó nélkül amellett, amit a Singer művel a régi Porschékkel, valójában az utolsó darabjáig újjáépítik őket. Nem is csak építik, de rengeteg részegységüket újra is fejlesztik, de talán minden eddiginél érdekesebb és drasztikusabb a legújabb modelljük, amit DLS-nek hívnak. A Dynamics and Lightweighting Study rövidítéséből született név a legfőbb dolgokat el is árulja, mégpedig a súlycsökkentést és a dinamizmusra optimalizálást. A DLS súlya mindössze 990 kilogramm, amit főként karbonszálas műanyag karosszériaelemeinek köszönhet, de strukturálisan is rengeteg változás érte. Előrébb került a motor a jobb súlyelosztás érdekében, ehhez egy kisebb és könnyebb, Hewland váltó is segítséget nyújtott, ám a nagy érdekesség maga a négyliteres boxermotor. Továbbra is léghűtéses, a Forma 1-ből ismert Williams és a Porsche versenyrészlege által lett hangolva, kereken 500 lóerőt teljesít, ráadásul 9000-es főtengelyfordulaton.
Hirdetés

A karosszéria légellenállásának optimalizálásáért szintén a Williams a felelős, ám itt rengeteg dizájncsemegét is alkalmaztak. A tető süllyesztésével légterelőt alakítottak ki a hátsó ablak fölött, az oldalsó hátsó ablakokból pedig légterelőt faragtak, a motor ezeken keresztül veszi a levegőt. A hátsó lámpákat a kipufogók dizájnjára alakították, a felniket pedig a Fuchs szállítja, a futómű hangolásában még a Top Gear egyik jelenlegi arca, Cris Harris is részt vett. Az egész rendkívül letisztult, stílusából semmit nem vesztett, mégis teljesen új és modern.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?