Bemutatkozott a Skoda divatos jövője

A Skoda Vision E tanulmányautó a márka jövőbeli nagy terveit mutatja egybe gyúrva

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megérkezett a Skoda legújabb tanulmányautója, a Vision E, ami ahogy azt várhattuk, egy kupé szabadidő-autó, villanyhajtással megfejelve, amilyen formában biztosan nem lesz.


Ahogy azt már jó előre tudni lehetett, a Shanghai Autószalonon a Skoda lerántotta a leplet legújabb tanulmányautójáról. A Vision E egy már sokak által meglovagolt kategóriába, a kupé szabadidő-autók közé érkezett, pontosabban érkezik majd valamikor. Ugyanis a Kodiaq csapott tetős kivitelét beígérték, így várhatjuk a divatos Skodát. Formai jegyei nagyjából már ismerősek a márka első hétüléses autójáról, igaz, hiányoznak a dupla fényszórók, valamint az orra is teljesen beépített, hűtőrács nélkül, amire egészen egyszerű a magyarázat. A Skoda a szabadidő-autók mellett a villanyautózásban is meglátta a lehetőséget, bár alig egy éve egészen elhatárolódtak a gondolattól, hivatalosan. A Vision E ugyanis elektromos, 300 lóerős villanyhajtásával a legerősebb Skoda lehetne, a 280 lóerős 2,0 literes TSI-vel szerelt Superb fölött. Hatótávolsága nagyjából 500 kilométer, míg csúcssebessége 180 km/h. A kupé Kodiaq és a villany Skoda is megvalósul a jövőben, utóbbiból 2019-től kezdve öt modell bemutatását tervezik. A kettő együtt viszont nem fog létrejönni, konnektoros hibridet is első körben a Superbből ígérnek.
Hirdetés
A Vision E tanulmányautó beltere a márkához hűen tágas, ezt növelték a beszállási kényelemmel is, az ajtók ugyanis szembe nyílnak egymással, B-oszlop pedig egyáltalán nincs. Ahogy középkonzol sincs, a még nem látott dizájnnal megrajzolt műszerfal szinte lebeg az elöl ülők előtt. A kormány sportos, alul felül lapított, ahogy az új Peugeot 3008-ban is. Sok szükség viszont nincs rá, ugyanis az anyavállalattól minden elérhető vezetéstámogató rendszert megkap, így képes az előttünk haladó tempóját, valamint a sávot tartani, dugóban araszolni és parkolóhelyre beállni, valamint az onnan kiállásnál is segíteni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?