Telibe találta egy Model 3 a gyalogos felüljárót Kínában

A sofőr elvesztette az autó feletti irányítást, elsodort egy kerékpárost, majd a lépcsőbe csapódott

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csodával határos módon a kerékpáros mindössze könnyebb sérüléseket szenvedett abban a chengdui balesetben, melynek következtében a fekete Tesla eleje teljesen megsemmisült, egy gyalogos felüljáró pedig komoly felújításra szorul. A sofőr nem sérült meg.

A Car News China közölt képeket és információkat az esetről, a baleset során a Tesla nem volt önvezető módban. A hatóságok szerint is kizárólag az 51 éves férfi sofőr hibájából következett be a baleset. Egy elektromos kerékpáron utazó férfit mentővel szállítottak el a helyszínről, ám a tudósítások szerint nem voltak súlyosak a sérülései.
Hirdetés
A Tesla első lámpái és lökhárítói szinte teljesen megsemmisültek, miközben letarolta az egyik korlátot, majd pár fokot fellépett a lépcsőre. Az autó alja is megsérült, így valószínűleg helyreállítani már nem fogják, ennek ellenére a sofőr sértetlenül szállt ki az átlyukasztott szélvédő mögül. Jól látható a képekről, hogy ennél sokkal súlyosabb végkimenetele is lehetett volna a történteknek. Ezért nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a hasonló esetek elkerülése érdekében mindannyian vigyázzunk magunkra és másokra az utakon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?