Most már a Nap is töltheti a BMW i3-ast

A Solar Edition a legzöldebb BMW i3

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Speciális kiadás vásárloható meg a BMW i3-ból, amely akár teljesen ingyen is feltölthető.

Komplett napelem-rendszert kínál, ráadásul felár nélkül a BMW az i3 Solar Edition modellekhez. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy az 1,62 kWp teljesítményű (az ELMŰ-ÉMÁSZ közreműködésével biztosított) rendszer akár évi 12 000 kilométerre elegendő töltéssel képes ellátni a 120 amperóra kapacitású akkumulátorral szerelt BMW i3 modelleket. Forintosítva a dolgot kiderül, hogy így a 260 kilométeres hatótávolságú i3 tulajok lényegében üzemanyagköltség nélkül autózhatnak.
Hirdetés
Sokan azért támadják a villanyautókat, mert a mozgatásukhoz szükséges energiát is meg kell termelni valahol, ami lehet akár széntüzelésű erőmű is, ám a BMW i3 Solar Edition nemcsak emissziómentes közlekedik, hanem károsanyag-kibocsátás nélkül is tölthet a napelem-rendszer által. Szóval igencsak nehéz rajta fogást találni a „villanyautó tagadóknak”. A BMW szolgáltatása magába foglalja a napelem-rendszer tervezését, engedélyeztetését, valamint kivitelezését is, és amennyiben az ügyfelek nemcsak elektromos i3-as BMW-jük töltéséhez használnák a napelem-rendszert, az a későbbiekben akár a duplájára is bővíthető, így akár egy átlagos családi ház energiaellátását is biztosíthatja. Azonban, aki szeretne ilyen környezettudatos BMW modellt, ne sokáig gondolkozzon, mert a jelenlegi konstrukcióval csak július 15-éig vásárolható meg a napelemes rendszerrel az autó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?