Orrot villantott a Subaru Impreza

A Subaru március 23-án mutatja be New Yorkban az új Imprezát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Márciusban itt a vadonatúj Subaru Impreza, aminek most még csak az orr-részét láthatjuk. A New York-i bemutatót március 23-án tartják.


A Subaru bejelentette, hogy legújabb modelljét, az alapoktól újjátervezett Imprezát New Yorkban fogja bemutatni. A következő fontos nemzetközi szalon március 25-én nyit a publikumnak, de a sajtó előtt már két nappal korábban felfedik a fő újdonságokat, így az új Subaru bemutatását is 23-ára tették.
Hirdetés
Az Imprezát tavaly már láthattuk koncepcióként, nemrég pedig az alapját adó új platformot mutatta meg a gyár. Ha a végleges változat nem is lesz annyira dögös, mint a koncepció, azért bízunk benne, hogy a japánok odateszik magukat. A forma és a műszaki tartalom is állejtős kéne legyen ahhoz, hogy végre ne csak a fanatikus rajongóknak legyenek ezek az autók érdekesek. Az egykori ralikirály Subaru megkopott imidzsének újjáépítéséhez kitalált tervében az új Impreza központi szerepet kap. A szimmetrikus összkerékhajtási rendszer adta útfogással és a turbómotorok erejével sosem volt gond. Kérdés, hogy a körítés ezúttal milyenre sikerül.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 07:18
    Permalink

    A 97x tényleg hülyeség volt, és pont ezekért utáltuk a GM-et.

    Én abban reménykedtem hogy a toyotával a ASubraut fölfelé pozicionálják, és nem lefelé.

  • 2017.10.28. at 07:18
    Permalink

    A Daihatsu az Toyota. Nezz bele a motortebe pl, egy-az-egyben toyota tartozekok elektromos motorok Toyota reszegysegek. Volt ott orias SAAB SUV ami Caddy volt vagy GMC. Na azokban mennyi lehet a hasonolsag a badgen kivul?

  • 2017.10.28. at 07:18
    Permalink

    Árban és egyedi dolgokban a Subi ponjt azt a középpmezőny prémiumokat célozta meg, mint a BMW Mercedes Audi nagysorozatú modelljei (+ Volvo, Saab), a Luxusmodellek nélkül.

    Viszont a GM alatt a Subit ritkán alázták olyannal hogy egy másik márka modeljét tették be a palettájába (kivéve a Stift 4WD ami Justyként futott), pedig a Saabra pl ráerőltették az imprezát (keress rá, Saab 9-2x néven futott Amerikában).

    Szóval a GM alatt nem nagyon erőltettek márkaidehen modelleket a subarura. A Toyota alatt meg jött a Daihatsu, meg a Toyota kupé.

  • 2017.10.28. at 07:18
    Permalink

    GM badge-ing? Buick Insignia, vagy az uj Fiat amit odaat meg asszem Chryslerkent arulnak majd. Utobbit a TC-n lattam. A BMW coupe modelljei is keret nelkui ajtajuak, azok is ertelmetlenek. Szerinte egy egyedi megoldas ami valami specialis ad a kocsihoz. Olyan COOL faktor. Egyebkent meg egyaltalan nem zajosabb mint egy normal ajto, es hozzatennem tomegcsokkento megoldas is lehet, ajtonkent minus kb. 3kg. Szoval egyedi megjelenes praktikus tomegcsokkentessel. Ez neked tok ertelmetlen. Beszallasnal meg vagizhatsz is vele 😉 A Subi soha nem volt premium, plane nem europai ertelemben. Naluk is vannak magas hegyek ahova telen is fel kell jutni, oltonyben, erre valo. Az alpok orszagaiban biztos tobbet latsz mint kis orszagunkban. Szoval itt europaban annyira ez nem feltuno jelenseg, nagy a konkurencia 4 kerek meghajtas teren.

  • 2017.10.28. at 07:18
    Permalink

    Szerintem az STI sem domináns az eladásokban. Csak 2010 utáni 135iből van 341 db a ‘scouton.

    Az, hogy az STI aránya magas nemcsak azt jelentheti hogy jó az STI hanem hogy az Impreza annyira versenyképtelen a tömegmodellek között.

    Nyilván, ilyen kompakt autó ennyire igénytelen belsővel valóban belépő hajtásláncok nélkül ne számítson széles keresletre, de a japánoknak el kellene dönteni hogy mit akrnak.

    A GM alatt kijött egy korrekt prémium legacy, megérkezett a dízel és közben megtartották a subie-s ökörségeket is (pl a tök értelmetlen keret nélküli ajtó).

    A Toyota átvétel után a subi teljesen értelmét vesztette, folyamatosan zuhan a márka szinvonala, és maximálsian csalódtam a japánokban, mint tulajdonosban. nem értik a japánok ezt a prémiumdolgot, pedig lenne hely e Lexus és a Tyota között is. ehelyett olyan mértékű badge engineering megy amit a GM se tett…

  • 2017.10.28. at 07:18
    Permalink

    Vicces a mennyiség, de egyértelműen látszik, hogy a többi gyártóhoz képest nagyon nagy az erős autók aránya. Hol van ettől a Focus ST?
    Egyébként 2010 után már erősen megtört az Imprezák varázsa.
    Ha jól emlékszem akkoriban volt a “szentségtörés”, hogy nem hozták ki limuzin formában csak 5ajtósként az STI-t.
    Azóta csak vegetálnak és árnyékuk önmaguknak.
    Magyarországon, ha látsz egy Imprezát az 70%-ban az erősebb típusból van.
    Szerintem bár nem kívánom, de nagy eséllyel az EVO sorsára fog jutni.

  • 2017.10.28. at 07:18
    Permalink

    Én is megerősítem, hogy nem a SUBARURÓL, hanem az IMPREZÁRÓL írtam azt amit. Ott is a az STI-ről és a WRX-ről.
    Hol írtam, hogy sportkocsi lenne? Már másodszor lovagolsz ezen és idézni sem tudod. 🙂

    “Egy sportváltozatáról beszélsz aminek az aránya azért magas, mert az autót magát nem veszik.”

    Pontosan így van, ezért komolytalan a Focus ST-hez hasonlítani, mert ott az ST elenyésző számban van jelen. A WRX és az STI meg szinte a legtöbbet eladott variáns.
    Valóban a rali sikereknek köszönheti a hírnevét, de a megjelenésekor és még utána nagyon sokáig a más országokból jelentkező versenytársak (megbízhatóság, tuningolhatóság, menetteljesítmények, ár) labdába sem tudtak rúgni mellette. Így a már jó pár éve (több mint tíz) semmi köze a rali sikerekhez és még mindig egy fogalom.

  • 2017.10.28. at 07:18
    Permalink

    Megerősítem,, olyan mintha a Fordokról az ST modellek alapján nyilatkoznál. Az Impreza nem egy sportkocsi. Egy sportváltozatáról beszélsz aminek az aránya azért magas, mert az autót magát nem veszik.

    Az imprezát a rallysikerek vitték előre, de a WRC óta a kocsiknak semmi közük nem volt az utcai autókhoz. Manapság pedig nem rallye-znak, sőt rallyera fogható modelljük sincs…

  • 2017.10.28. at 07:18
    Permalink

    Gondolom tisztában vagy vele, hogy milyen cikkhez szólsz hozzá.
    Ez a cikk nem a Subaruról márkáról, hanem az Imprezáról szól.
    Az Impreza pedig nem az 1,6 és 2,0 literes szívótól, de még nem is a 2,0-es turbódízeltől az, ami, hanem a WRX-től és az STI-től. Ezért én arról írtam.
    Látom azért a szövegkörnyezetből volt róla némi sejtésed. 🙂
    Nagyon nem vagy képben, ha neked a Fucus ST az a Focusnál, mint a WRX ill. STI az Imprezánál. 🙂

  • 2017.10.28. at 07:18
    Permalink

    valóban a motorhang leginkább a dízelnél hasonlít arra 🙂 ez jogos, nem is cáfolom…nekem a végtermékkel (kipuff) van bajom, ennyi, vagyis bajom nincs csak véleményem, hogy vérgagyi ez a túltolt “bugyogás”, kb hondás hülyegyerek szint. Egy komoly amcsi v8-nál elmegy, de ott is finomabb azért és nincs így túltolva általánosságban és azért az mégis csak az ő védjegyük.

    Az alfáknál nálam inkább furcsa a rendszám elhelyezése, nem mondanám, hogy gáz, de azt sem, hogy szépen oldották meg 😀 ami objektív is kijelenthető, hogy nem szimmetrikus és nem harmoníkus így a kocsi orra. azt meg tudjuk, h általában a szimmetria a szebb….én ilyen fun-factornak tekintem ezt, attól még jónak tartom a kocsit. B-s rendszám kellene rájuk, aztán csókolom, vagy pici matricás, keretnélküli 😀

  • 2017.10.28. at 07:18
    Permalink

    Azért arra kíváncsi lennék hogy hány Subarut (vagy egyáltalán boxermotoros autót) vezettél már…

    És remélem azzal tisztában vagy hogy a Subaru nem sportkocsigyártó, és az eladásainak nem döntő része az STI hajtáslánc.

    Amiről te írtál az egy darab motorváltozata egy darab modelljének.

    Olyan mintha a Focus ST alapján beszélnél a Fordról.

  • 2017.10.28. at 07:18
    Permalink

    Subaru és a traktor hang?

    Ez az egyik gyöngyszem tőled. 😀

    Három dolgot tudok elképzelni:
    – süket vagy mint a tök
    – nem hallottál még traktort
    – nem hallottál még Subarut

    Azzal gondolom tisztában vagy, hogy ízlésről kár vitatkozni. A Subaru nem az az autó, aminek szépnek kellene lennie. Ez nem arról szól. Egy harcos sem szép, hanem erős, funkcionális. A Subaru is ilyen, egy fogalom az autók között. Csak a megszállottak veszik, hiszen nem kényelmes, hangos, nem praktikus, sokat fogyaszt, de brutálisan gyorsul és nagyon gyorsan lehet vele autózni szinte minden útfelületen.
    Sajnos meg kell jegyezni, hogy a japánok leragadtak egy szinten és nem fejlesztik eléggé, így nem biztos, hogy nagy jövő áll még előtte. Én sajnálnám, ha úgy eltűnne, mint az EVO.

  • 2017.10.28. at 07:18
    Permalink

    Nekem a “traktorhang” szó kapcsán leginkább a dízelek ugranak be, az Impreza semmiképpen, de Te tudod:)

    A design megítélése erősen szubjektív, és abban biztos lehetsz, hogy világszerte nagyságrendekkel több Subaru-rajongó van, mint Alfás. Az igaz, hogy már van a Subinál is egységes márkaarculat, “kissé” megkésve.
    Engem pl. zavar az Alfákon, hogy nem tudják megoldani már hosszú ideje, hogy a rendszám elöl középre kerüljön. De en bloc kijelenthető, hogy a híres olasz formatervezés már nem selling point az autóiknál. A Giulia nem rossz, de nem kiemelkedő, főleg, hogy új fiúk léptek színre, mint rivális: Jaguar XE, Infiniti Q50. És a Mazda vagy a Kia is brillírozik mostanában design terén.

  • 2017.10.28. at 07:18
    Permalink

    azért mondjuk designra elég messze volt az alfáktól anno a subaru :D:D:D:D mint ide okinava…ugye. a subaru rajongás nem a design miatt történt meg, mert az konkrétan csúnya volt. tehát másképpen rajonganak a subarukért a rajongók, de az igaz, hogy van rajongó tábora, mint ahogy sok mindennek van. itt a hang a megbízhatóság és a tuning potenciál (és anno a wrc) hozott sokat a bubu asztalára. designra mostanra értek be, 2014-re…nem mondanám túl gyorsnak őket. az előző imprezákkal főleg 2000-es évek környékén riogatni lehet/tett. ebből a szempontból a nagy rivális evo sokkal jobb volt. de a nyers erő az AWD és a traktorhang jobban gyűjtötte a fanatikusokat. (engem egyébként ez a “bugyogás” (artikulálatlan traktorhang) jobban idegesít, mint egy herélt nyiltkipuffos kuvik 😀 ) de mindenki más ugye…

  • 2017.10.28. at 07:18
    Permalink

    Igen, ezért írtam, hogy a Subaru pályafutása minőségbeli hullámvölgyek, problémák nélküli. De a párhuzam szerintem amúgy jogos. Az Alfa nagyobb múltja miatt tiszteletet érdemel, ezért írtam, hogy a Subaru a japán Alfa. Fordítva még nem hallottam: az Alfa az olasz Subaru:)
    A másik poszt alatt meg a Seat-Alfa párhuzamot taglaltuk Zölddel: nincs tőle elragadtatva – én sem, de ettől még a köztudatban él(t) ez a dolog, ezt el kell fogadnunk. A szőke hölgyekről is élnek dolgok a köztudatban, de ők kikérik maguknak:)
    És az is fontos, hogy az új Giulián az Alfa jövője múlhat, míg az új Impreza kapcsán ez nem mondható el a Subaruról.
    Ha azt írnám, hogy a Subi a japán BMW, az kevésbé lenne helytálló, főleg a belső tér igénytelenebb kialakítása miatt.

  • 2017.10.28. at 07:18
    Permalink

    “Én ezt a márkát tartom a japán Alfának.”

    Értem, hogy mire célzol, de azt nagyon fontos hozzátenni, hogy az alfa tulajok egy igen csak megbízhatatlan technikát dédelgetnek, szervizelnek és szívnak vele folyamatosan. Többet állnak azok az autók a szervizben mint járnak az úton és vért izzadnak a tulajok, hogy megfelelően működjenek.
    A subarusok meg agyon tuningolják az autójukat, Lambókat, Porschékat aláznak és csak mennek és mennek.
    Orbitális a különbség. 🙂

  • 2017.10.28. at 07:18
    Permalink

    Én ezt a márkát tartom a japán Alfának. Ugyanolyan fanatikus rajongótáborral, márkaspecifikus védjegyekkel(boxermotor, AWD), bár minőségi hullámvölgyek, problémák nélkül, de egy különc réteget kiszolgálva. (Kivétel az Egyesült Államok, ott hasítanak.) Nem mindig a legkorszerűbb műszaki megoldásokkal operálnak, de az új modellek kijövetelét mégis mindig nagy várakozás előzi meg. Mintha magasról tojnának a trendekre, az aktuális divatra. Jó lenne mégis, ha kitörne ebből a szerepkörből a Subaru – én pl. még sosem olvastam Legacy-Passat összehasonlító tesztet, pedig tulajdonképpen riválisok. Ennyire különc(“outsider”) lenne a Legacy, hogy össze sem érdemes mérni őket?:)
    Érdekes lenne tudni, hogy a Subaru nevezhető-e prémiumgyártónak. Kell hozzá egy adag jóindulat, de szerintem igen.

Vélemény, hozzászólás?