Zéró emissziós kempingezésre hív a Mercedes EQT Marco Polo

A T-osztály legotthonosabb verziója egyelőre koncepció, de már csak hajszálnyira van a gyártástól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Mercedes-Benznél komoly hagyománya van a lakóautóknak, amiről akkor sem mondanak le, ha épp elektromos platformra kell építkezni.

Hosszabb ideje tartó együttműködés eredménye az EQT Marco Polo, az alapok ebben az esetben is a Renault-tól érkeznek. Az első nemzedék Citanként került forgalomba, a második viszont már több nevet is felvett. A dobozos, illetve az egyszerűbb személyszállítók kitartottak a Citan elnevezés mellett, a luxussal megkent verzió már saját osztályt is kapott (T), az elektromos kivitel a megszokott módon az EQ betűkkel egészült ki.
Hirdetés
Az alapot adó T-osztálytól csak apróságokban tér el a megjelenés, más a hűtőrács kialakítása és az első lökhárító alsó fele, az elektromosítást semmilyen futurisztikus részlet sem buktatja le, sőt, az EQT Marco Polo Concept még egy hajszállal sportosabb megjelenést kapott. A kempingezésre hangolt Merci persze nem a külcsínről szól, az otthontól távol alvókat a belbecs sokkal jobban érdekli. A hosszabb verzió tűnik a praktikusabbnak, itt elérhető a tetősátor, de természetesen ágy, asztal és konyha mindkét verzióban megtalálható. Az egyetlen elérhető erőforrás 45 kWh-s akkumulátorból táplálkozik, a maximális teljesítmény 122 lóerő, amivel nem lesz az autópályák ördöge, a végsebesség 134 km/h. A hatótáv sem eget rengető (280 km), de legalább gyorsan pótolhatók az elhasznált kilométerek, ha találunk 80 kW-os (DC) töltési lehetőséget, akkor 38 perc alatt elérhető a 80%. Az árak egyelőre titkosak, de az biztos, hogy ez nem a mindenki számára megfizethető kategória. Először a 4,5 méter hosszú rövidebb verzió érkezik, de szinte borítékolható a 20 millió forint feletti vételár.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.12.06. at 11:42
    Permalink

    Akkor lefordítva magyarra a cikket: Van egy Merci logós Renault, ami egy Dacia. Kb 250 km-t tud megtenni max 135-tel és 20 misinél kezdődik az ára. Szuper 🙂

Vélemény, hozzászólás?