Duplázott Hamilton Szocsiban

A tavalyi után idén is behúzta a győzelmet Hamilton Oroszországban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idei kilencedig győzelmét aratta a brit címvédő az Orosz Nagydíjon, mellyel 66 pontra növelte előnyét az összetettben. Dupla safety cart és számos izgalmas pillanatot hozott a futam.


Az F1 Orosz Nagydíját Rosberg pole pozícióból indíthatta, s a rajt után is megtartotta azt. Mögötte a sorrend Hamilton és Räikkönen volt, utóbbi az ötödik helyről jött előre. Az első körben Ericsson és Hülkenberg balesete miatt pályára küldték a biztonsági autót. A harmadik körben az új rajtot követően Bottas visszavette a harmadik helyet Räikkönentől. Rosberg a hetedik körben technikai hiba miatt feladni kényszerült a versenyt. Ezt követően a dobogós helyeken sorrendben Hamilton, Bottas és Räikkönen autózott.

A 12. körben a Grosejan szenvedett látványos balesetet, ezért a biztonsági autó ismét a pályára hajtott. A futam a 17. körben folytatódott, s az újraindításnál Hamilton megtartotta a vezető helyet Bottasszal szemben, Vettel viszont megelőzte Räikkönent, ezzel feljött a harmadik helyre. Bottas a 27. körben cserélt kereket, Vettel pedig négy körrel később kapott friss abroncsokat. A finn ezt követően a második pozícióba került.
Hirdetés
Hamilton a 33. körben tudta le első és utolsó kerékcseréjét, miután magabiztosan állt vissza az első helyre, innentől már csak egy műszaki hiba akadályozhatta volna meg a sikerét. A harmadik helyért a hajrában nagyot csatázott Bottas, Räikkönen és a korai boxkiállása miatt feljövő Perez, a küzdelemből pedig a mexikói jött ki jól, a finnek ugyanis előbb megelőzték őt, majd néhány kanyarral később Räikkönen hibájából összeütköztek, így a dobogó alsó foka Perez "ölébe hullott."
A vb két hét múlva az Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik.
Végeredmény, Orosz Nagydíj (53 kör, 309,745 km, a pontszerzők):
  1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:37:11.024 óra
  2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 5.953 másodperc hátrány
  3. Sergio Perez (mexikói, Force India) 28.918 mp h.
  4. Felipe Massa (brazil, Williams) 38.381 mp h.
  5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 42.358 mp h.
  6. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 47.566 mp h.
  7. Felipe Nasr (brazil, Sauber) 56.508 mp h.
  8. Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) 1:01.088 perc h.
  9. Jenson Button (brit, McLaren) 1:19.467 p h.
  10. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:26.210 p h.


Leggyorsabb kör: Vettel, 1:40.071 perc Pole pozíció: Nico Rosberg
A vb-pontversenyek állása 15 futam után (még 4 van hátra):
  1. Hamilton 302 pont
  2. Vettel 236
  3. Nico Rosberg (német, Mercedes) 229
  4. Räikkönen 129
  5. Valtteri Bottas (finn, Williams) 111
  6. Massa 109
  7. Kvjat 74
  8. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 73
  9. Perez 54
  10. Romain Grosjean (francia, Lotus) 44


Csapatok:
  1. Mercedes 531 pont
  2. Ferrari 365
  3. Williams 220
  4. Red Bull 147
  5. Force India 92
  6. Lotus 64
  7. Toro Rosso 44
  8. Sauber 32
  9. McLaren 20


Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?