Szupercsapatot kísér a legújabb Jaguar

A Team Sky bringáit hurcolja az egyedi Jaguar kombi

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már Genfben leleplezték, nyár óta bárki számára elérhető, sokat segített a Sky csapatnak a Tour de France megnyerésében, brit utakon pedig most közlekedik először hivatalosan a speciális XF Sportbrake.


Múlt szombaton indult útjára az idei Tour of Britain kerékpáros körverseny, ahol az egyik fő esélyesnek számító, és az idei Tour de France győztesét, Bradley Wigginst adó Team Sky is részt vesz, mégpedig a csapatot támogató Jaguar XF Sportbrake típusok közreműködésével. Ez önmagában nem hír, hiszen az autógyártó és a csapat nem most kötötték együttműködési megállapodásukat, de különös módon ez az első alkalom, hogy a kék-fekete kísérőkocsi hivatalos céllal brit utakon közlekedik.
Hirdetés
A limuzinoknál tágasabb hátsó fejteret, 560/1675 literes csomagteret, valamint automatikus szintszabályzással ellátott légrugós hátsó futóművet felvonultató XF Sportbrake-et bizonyos pontokon a csapat kéréseinek megfelelően módosította a Jaguar, így került az autóba a hátsó ülések kényelmét fokozó, főleg a kínai piacon népszerű komfortcsomag: a hátul ülők dönthető támlákkal, 4 irányban állítható gerinctámasszal, masszázs funkcióval, lábtartóval és ergonomikus kialakítású fejtámlákkal enyhíthetik a sokszor 5-6 órás szakaszok okozta kényelmetlenségeket. A csapat és az autó együttéléséről és a Tour de France kalandjairól rövid kisfilmben emlékszik meg a csapat névadó szponzora.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?