400 km hatótávval jöhet a BMW i5

A Tesla 3 versenytársa lesz a BMW i5

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A legfrissebb német értesülések szerint a BMW még ebben az évtizedben leleplezi harmadik i modelljét. Az i5 már élhető hatótávval fog rendelkezni.


A BMW i almárka első modellje, az elsősorban városba való i3 2013-ban mutatkozott be, míg a sportos megjelenéséről híres testvére, az i8 egy évvel később érkezett a piacra. Röviddel a megjelenésük után máris felröppentek a hírek, hogy egy köztes, családok számára is ideális modell lesz a következő i modell, amely az i5 nevet viseli. Évek óta hallani róla, újabbnál-újabb pletykák jelennek meg, miközben megjelenési dátuma folyamatosan kitolódik.
Hirdetés

A jelenlegi információk szerint 2020 előtt egészen biztos, hogy nem jön az elektromos egyterű, azt viszont már tudni lehet, hogy az i5 a Tesla Model 3-mal kíván versenyre kelni. Hatótávja már egész élhető lesz, a gyár 400 km-t ígér. Emellett olyan hírek is felröppentek, hogy a villanyhajtás mellett hidrogén-üzemanyagcellás kivitel is készül majd belőle. Szintén biztosra vehető, hogy a BMW újdonsága számos autonóm funkcióval fogja segíteni a vezetőt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 19:25
    Permalink

    BMW roppant megtévesztően kommunikálja az i modelljei akkumulátoraiban tárolható energiát ugyan is a BMW i3 esetében 2 akkut jelöl meg 60 Ah és a nagyobb 90 Ah-s akkuk . Más gyártók pl Tesla és a lentebb említett Opel pedig kWh-ban adják meg . Na már most hogy lehet az hogy a BMW i 3 92 Ah-s akkuval csak 300 km et megy el míg az Opel Ampera e 60 kWh-s akkuval pedig 520 km-et? 😀

    Egészen egyszerű a válasz a BMW-nél rájöttek arra hogy a nagy szám mindig nagyobb és kevesen tudják az átváltási számokat . A BMW 92 Ah-s akkumulátora valójában egy kb 33 kWh-s konkurens gyártó akkumulátorának felel meg energiasűrűségi szempontok alapján .

    Magyarán ha energia sűrűséget és az árakat nézzük akkor egy kb 12 milliós Ampera e 60 kWh-s akksival ami papíron elmegy 520 km et kb 12 millió míg egy BMW i3 ami 92 Ah ( ami egy 33 kWh-s) akksival pedig 300 at papíron 15 millióért … ha BMW ben szeretném megvenni azt az aksi tudást amit az Opel Ampera e nyújt akkor közel 20 milliót kellene a BMW-ért adni …

    Szóval elektromos autó vásárlásnál az akkumulátor valós teljesítményét kell nézni nem a marketing számokat amiket odaírtak . Nem ártana egységes adatokkal jelölni az aksik teljesítményét mert ez így elég durván a fogyasztók megtévesztése lehet .

  • 2017.10.27. at 19:25
    Permalink

    Gondolod hogy nem érdekli a BMW vásárlókat hogy mennyit megy el az elektromos autójuk, szerintem igen és ez már reklámérték ma ami azt prezentálná hogy közel azt tudja mint a konkurensek, de az nincs kiemelve hogy majd csak jóval később, amikor a konkurensek már 6-700 vagy akár több hatótávnál járnak.
    Gyakorlatilag azt palástolják hogy jóval el vannak maradva időben hatótávban, ahogy a közel 500km hatótávú Porsche is csak jóval később jelenik meg.

  • 2017.10.27. at 19:25
    Permalink

    Már most sincs reklám értéke tekintve hogy az Opel Ampera e 520 km et tud elmenni azzal a mérési ciklussal amivel a BMW i5 400 km-et … Bár még nincs Magyar ára az Ampera e nek de kalkulációk szerint kb 11.5-12 millió körüli áron várható . A Tesla model 3 se tud többet csak drágább a BMW pedig piszkosul drága főleg az i szegmensben .

Vélemény, hozzászólás?