Tovább terjeszkedhet a Tesla Európában, mi lecsúszhatunk róla

A Tesla holland gyárát továbbiak követhetik Európában, a Tesla azonban aligha lesz a mi autónk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Első európai, Hollandiában nyitott üzeme után újabbat is tervez a Tesla. Egyelőre csaknem kizárt, hogy az nálunk nyílna.


Nemrégiben nyitotta meg első európai üzemét a Model X elektromos szabadidő-autót a múlt héten leleplező Tesla. Egyelőre a Model S készül Hollandiában, heti 450 példányban, s Elon Musk elárulta a megnyitón, hogy hamarosan további üzem(ek) felállítását is tervezi, hiszen az Egyesült Államok után a Tesla második legjelentősebb piaca Európa, a szállítási idők csökkentéséért pedig szükséges a helyi összeszerelés. A Portfolio.hu megkérdezte a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy tettek-e már lépéseket a Tesla felé. Igencsak meglepő módon azt a választ kapták, hogy "Nem látszik jelenleg annak realitása, hogy a Tesla - az egyelőre kis szériás luxuskategóriás - járműgyártását áthelyezze Európába, a Külgazdasági és Külügyminisztérium ezért eddig nem kereste meg a céget. "
Hirdetés

Így aztán vajmi kevés esély van arra, hogy a Tesla valaha is a mi autónk legyen, mint az esztergomi Suzuki, netán igaz barátunk, mint a szentgotthárdi Opel Astra F. Persze már az Astra sem a mi autónk, de legalább az Astra K motorjai nálunk készülnek. Ugyanakkor jó volna a villanyautó-gyártás világába is bekerülni, hiszen a Volkswagen dízelbotránya kapcsán sok elemző - köztük természetesen a Tesla-vezér Elon Musk is - a dízelkorszak végéről, s a hibrid és elektromos autók előretöréséről beszél.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 12:33
    Permalink

    Valahol azt olvastam a minap, hogy még mi is benne vagyunk még a képben.

    Mit szólnak majd azok (2-3 helyi hangoskodó), amikor a kedvencük is beáll esetleg a hazai népnyomorító, kizsákmányoló, “büdösimperialistakapitalista” autógyártók közé, akik kizsigerelik a magyar munkavállalókat? vagy a szlovákokat, románokat, mindegy.

    Vajon miért jönne a Tesla a térségbe, ha nem pont azért, amiért a VW cikk alatt “sötétződek” köpködnek? A gyártási költségek drasztikus csökkentéséért, a “szent” profitért?

    Jaj de fel lesz háborodva nyúlszáj, dioptria és tyúkmell.

  • 2017.10.28. at 12:33
    Permalink

    “…netán igaz barátunk, mint a szentgotthárdi Opel Astra F.”

    Annak pedig igaz barátja volt a motorolajos flakon. Annyira össze voltak nőve, hogy mindig cipelte magával.:)

Vélemény, hozzászólás?