Friss arcot kap a Kia Sportage

A típusfrissítéssel érkezik a dízel-hibrid erőforrás is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ősszel érkezik meg a márkakereskedésekbe a felfrissített Kia Sportage, a már korábban beígért dízel-hibrid erőforrással.


Korábban már megszellőztettük, hogy a Kia Sportage hamarosan egy új erőforrással, méghozzá egy dízel hibrid motorral gazdagodik. Erre már tényleg nem kell sokat várni, ugyanis az ősz folyamán a típusfrissítéssel együtt érkezik az új motor is. A ráncfelvarrás során átrajzolt lökhárítók és fényszórók jelennek meg a szabadidő-autón, valamint új könnyűfém keréktárcsákkal gazdagodik a kínálat a 16 és 19 col közötti mérettartományban.
Hirdetés

Az utastérben új kormánykerék várja a vezetőt, emellett ergonomikusabb műszerfal, valamint kéttónusú kárpitozás is felbukkan a frissítés után. Az infotainment rendszer is megújul, már az alapváltozatban is 7 colos, érintőképernyős kijelzőről vezérelhető, míg extraként 8 colos méretben is rendelhető. A biztonság terén pedig a legfrissebb asszisztens rendszerekkel szerelik fel a friss Sportage szabadidő-autót.

A dízel-hibrid erőforrásról még nem sokat árult el a Kia, viszont érkezik a palettára egy új 1,6 literes CRDi, két teljesítménylépcsővel, 115, illetve 136 lóerővel. Az erősebbik változat összkerékhajtással és hétfokozatú, kettős tengelykapcsolós sebességváltóval is elérhető lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?