Krómszájjal vigyorog a friss Tourneo Custom

A Tourneo Custom csinos műszerfalat és SYNC 3-at kapott

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alaposan frissült a legnagyobb Ford Tourneo, a Custom. Új az arc, de a legjobb, ami vele történt, az az új műszerfal és multimédia érkezése.


Nem mondanánk óvatos frissítésnek azt, ami a Tourneo Custommal történt. Tulajdonképpen bármiféle újítás jót tett volna a legnagyobb Tourneónak, erre kapott új külsőt, új belsőt is. A hűtőrácsot úgy igazították, hogy a legfrissebb Fordokhoz passzoljon és persze krómozva kapja, mert miért is ne csillogna egy 9 fős kisbusz? Újak a fényszórók, amik a szintén új Titanium X felszereltségnél már alapáron xenonosak, ugyanitt már a felnik is 17 colosak, valamint a a beltér bőrözött, akár kétféle árnyalatban is. Odabent a kategóriában egyedülállóan továbbra is 6 különálló ülést találunk az utastérben, illetve még három férőhelyet - sofőrrel együtt - az első sorban, így a Tourneo Custom továbbra is 9 fős is lehet. A hátsó üléseket tetszés szerint rendezgethetjük, egyesével hajtogathatjuk, vagy fordíthatjuk meg a középső sorban.
Hirdetés

Teljesen új a műszerfal, mondhatjuk, hogy egyszerűbb, de a Ford beltere sokáig túlzsúfoltnak hatott, persze egy kisbusznál szellősebb személyautó nincs, így mégis tágasabbnak hat a Custom első fele. Ami azonnal feltűnik, az a 8 colos középső érintőkijelző, ami a korábbival ellentétben tabletszerűen ágaskodik a műszerfalon, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy már SYNC 3-as rendszert futtat. Ez sokkal felhasználóbarátabb, mint az elődei, ráadásul okostelefon tükrözésre is alkalmas. Intelligens táblafelismerő, holttér és keresztirányú forgalom figyelő, sávelhagyásra figyelő és ütközésre való figyelmeztetés is van a fedélzetén. Motorkínálata nem változik, 105, 130 és 170 lóerős dízelmotorok közül válogathatunk, valamint akár hatfokozatú SelectShift automata váltóval és hátsó légrugós futóművel is kérhető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?