Ontja magából az újdonságokat a Toyota

A Toyota és a Lexus számos új modellel jelentkezik, elektromos és hidrogénes változatokkal is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szinte minden hónapra jut egy újdonság a következő három évben a japánoknál, életünk egyre nagyobb részét tölthetjük majd járműveikben.

A világ legnagyobb autógyártója egy sor újítással kívánja megtartani piacvezető szerepét. Az észak-amerikai Toyotánál bejelentették, a vállalat 31 újdonságot dob piacra a következő három évben, amire a márka egyik legizgalmasabb időszakaként tekintenek. Bár nem valószínű, hogy mi is kapunk mindegyikből itthon, számos új és izgalmas modell fog nálunk is megjelenni.
Hirdetés
A Toyotánál elérhető lesz az itthon is népszerű RAV4 plug-in hibrid változata, illetve az új Hilux megkaphatja az Észak-Amerikában futó nagyobb pickupok, a Tacoma és a Tundra új platformját. Nem mond le a cég a hidrogén technológiáról sem, a feltűnő megjelenésű Mirai egy visszafogottabb, elegánsabb szedán formában újul meg. Emellett pedig van rá esély, hogy az egyedi TJ Cruiser tanulmányautó szériaváltozata is megvásárolható lesz nálunk. A Toyota prémiummárkája, a Lexus sem marad ki az innovációkból. Hamarosan piacra lép a gyönyörű túrakupéjuk nyitott változata, a már bemutatott LC kabrió. SUV fronton a korosodó zászlóshajó, az LX két éven belül megújul, az UX pedig elektromos változatot kap, illetve egy kistestvért, egy belépő szintű crossovert. Sőt, a Lexus is kap a hidrogénből, az LS limuzin üzemanyagcellás formában is megjelenik majd. A leginnovatívabb újítások azonban mobilitás címszó alatt érkeznek majd, amelyek nem csupán hagyományos értelemben vett autók, inkább mozgó életterek lesznek. Egészségügyi kivizsgálás, iroda, próbafülke - mindez önvezető járművekben. Persze sok ilyen koncepciót láttunk már, kérdéses, mikor is valósulnak meg ezek a futurisztikus tervek, mindenesetre érdemes figyelni a nyári Tokiói Olimpiára, ahol állítólag fontos szerepet játszik majd egy hasonló modell prototípusa, nem véletlenül, a rendezvény hivatalos szállítója a Toyota.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.12.24. at 17:23
    Permalink

    “A guruló életteret,” amit a japánok ígérnek, tartsák meg maguknak! Az E-palette egy gány, ami az autónak mint közlekedési eszköznek, “ami célba juttat minden körülmények között” érzetnek a megcsúfolása. Ilyen biztonságérzetet, s hogy nem emelkedik fölém az autó,( nem csak a magasságára utalva,) csak egy Camry, Corolla, Auris… tud nyújtani. Ezt a tákolmányt még a Holdról is visszalövi egy jó ízlésű ember.

Vélemény, hozzászólás?