20 autóval segít itthon a Toyota a koronavírus elleni harcban

A Toyota hazai vezérképviselete összesen húsz járművel segíti az egészségügyet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Toyota nagylelkű felajánlásában személygépkocsik, kisbuszok és teherautók is szerepelnek, amelyek az egészségügyi veszélyhelyzet idején nagy segítséget jelentenek.

Az önkéntességért és az adományokért felelős akciócsoport a szakmai szervezetekkel egyeztetve úgy döntött, hogy a járműveket – hasonlóan más adományokhoz – oda juttatják el, ahol a legnagyobb szükség van azokra. Például az Országos Mentőszolgálathoz, a kiskunhalasi járványkórházba és a segélyszervezetekhez. A kiskunhalasi létesítmény hat autót kap a dolgozók szolgálatba járására, az akciócsoport tagjaként működő segélyszervezetek pedig nyolc teherautót használhatnak az adományok célba juttatásához. A Toyota korábban online felületre terelte az értékesítéssel járó feladatokat, míg a szerviztevékenységét szigorú fertőzésmegelőzési intézkedések mellett a halaszthatatlan javítási és karbantartási munkákra koncentrálja. Az ennek következtében felszabaduló márkakereskedői és importőri tesztautókat ajánlották fel a védekezéssel kapcsolatos logisztikai feladatok támogatására.
Hirdetés
„A kormány minden forrást biztosít a koronavírus elleni védekezés frontvonalában küzdőknek, de az ilyen felajánlások erősítik a társadalmi összefogást. Ez a küzdelem csak együttes erővel vezethet sikerhez. A segitunkegymasnak.hu oldalra érkezett minden felajánlásnak megtaláljuk a legjobb helyet, és köszönjük azoknak a cégeknek és magánembereknek, akik már most is önzetlenül segítik a védekezést” – nyilatkozta Révész Máriusz az akciócsoport vezetője. „Ezekkel a járművekkel embereket és eszközöket is szállíthatunk, egyebek mellett mintavétel elvégzése céljából, tehát a mentőautók leterheltsége érdemben csökkenni fog.” – fűzte még hozzá Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Tisztában vagyunk azzal, hogy a koronavírus elleni védekezés sosem látott kihívás elé állítja az államapparátust, amelyben a szervezési feladatok, a személyi és tárgyi erőforrások előteremtése egyaránt komoly terhet jelentenek. Éppen ezért természetes számunkra, hogy felszabaduló tesztautókapacitásainkat felajánljuk ezen terhek enyhítésére, így hozzájárulva az első vonalban küzdő, hősiesen helytálló egészségügyi dolgozók és karitatív szervezetek munkájának eredményességéhez” – mondta el a felajánlásról László Richárd, a Toyota Central Europe Kft. országigazgatója.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?