Fölényesen nyerte a Toyota az Év Japán Autója választást

A Toyota RAV4 lett az Év Japán Autója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az ötödik generációs Toyota RAV4 által tizedik Japán Év Autója (JCOTY) győzelmét zsebelhette be a Toyota.


Idén 40. alkalommal adták át a Japan Car of the Year (JCOTY) díjat. A 2018. november 1. és 2019. október 31. között bevezetett, új vagy megújult modellek közül elsöprő fölénnyel választották meg a Toyota ötödik generációs SUV-ját, mint az év legfontosabb újdonságát. Az 1980-ban alapított Japan Car of the Year (JCOTY) díj a legrégebbi autós elismerés a szigetországban. Az idei évben különösen erős volt a mezőny, a szaksajtó arra számított, hogy fej-fej melletti küzdelemben dől majd el a 40. trófea sorsa. Erre azonban nem került sor: a legrangosabb autóipari és autópiaci újságírókból, illetve szakemberekből álló, mintegy 60 tagú zsűri döntése alapján több mint 25 százalékos többlet pontszámmal nyert a Toyota RAV4. Az ötödik generációs szabadidőjármű 436 pontot kapott a döntőbizottság tagjaitól, messze megelőzve a 328 pontos második helyezettet.
Hirdetés
Japán Év Autója 2019/2010 - díjazottak
Típus Pontszám Díj
1. Toyota RAV4 436 Az év japán autója
2. Mazda3 328
3. BMW3 290 Az év japán import autója
4. Toyota Corolla 118
5. Jaguar I-Pace 109
6. Jeep Wrangler 56
Különdíjak
Jeep Wrangler Az év emocionális autója
Nissan ProPilot 2.0 autonóm technológia Az én innovációja
Mitsubishi eK Cross / Nissan Dayz Az év miniautója

A 2019-es Toyota RAV4 az eredetileg 1994-ben bevezetett, kategóriateremtő modell ötödik generációja. A Toyota Camry Európában ismét elérhető nyolcadik generációjához hasonlóan a TNGA-K padlólemezre épülő szabadidőjármű a modellcsalád első olyan tagja, amely a világon sehol nem kapható dízelmotorral: európai választéka egy 2,5 literes benzinmotorra épülő, 222 lóerős hibrid hajtásláncból (teszt róla itt), valamint egy 175 lóerős, 2.0 literes benzinmotorból áll (teszt itt).
A hibrid különleges, elektromos összkerékhajtással, valamint 5,5-5,7 l/100 km közötti vegyes üzemű átlagfogyasztással (WLTP) emelkedik ki a kompakt és középkategóriás szabadidőjárművek mezőnyéből – nem véletlen, hogy Európában az év első kilenc hónapjában eladott, több mint 107 ezer RAV4 (+24% az előző év azonos időszakához képest) közel 70 százaléka, több mint 75 ezer autó ezzel a hajtáslánccal került forgalomba.
A Toyota-csoport mostani győzelmével tizedik JCOTY Év Autója díját szerezte meg. Az autógyártónak két típusa is tudott ismételni az évek során: a Toyota Celsior az akkor Japánban még nem forgalmazott Lexus zászlóshajójának, az LS400-asnak volt a belpiacos megfelelője; a következő generációs modell már világszerte ismert nevén, Lexus LS430-ként nyerte el az év legjobb újdonságának járó kitüntetést. Szintén Év Autója díjat kapott az első generációs Toyota Prius, a világ első sorozatgyártású hibrid modellje; sikerét az új generációs hibrid hajtáslánccal debütáló, harmadik széria ismételte meg 2009-ben.
A Toyota Japán Év Autója díjai
1981–1982 Toyota Soarer (Lexus SC)
1984–1985 Toyota MR2
1989–1990 Toyota Celsior (Lexus LS)
1997–1998 Toyota Prius
1998–1999 Toyota Altezza (Lexus IS)
1999–2000 Toyota Vitz/Platz/Fun Cargo (=Toyota Yaris/Yaris Verso)
2006–2007 Lexus LS430
2008–2009 Toyota iQ
2009–2010 Toyota Prius
2019-2020 Toyota RAV4

Forrás: Smarter Media
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?