Vizet pöfögő Toyota Hilux készül

A Toyotának már pénzt adnak azért, hogy emissziómentes platóst fejlesszen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Olyan mértékben letette már a névjegyét az emissziómentes autók piacán a Toyota, hogy most támogatást kap arra, hogy a díjnyertes Hilux üzemanyagcellás változatát is elkészítse.

A 25 éves, immár ötödik generációjánál járó Prius, azaz a hibridek mellett a Toyota az üzemanyagcellás autók terén is piacvezető. A hidrogénnel tankolandó, az áramtermelés melléktermékeként vizet termelő Mirai immár második generációjával hódít (lásd itt), ahogyan abban a Toyota saját fejlesztésű hidrogén üzemanyagcellája is második generációs már. Utóbbit fogja megkapni a 2022-2023-as Év Pckupja díjjal is kitüntetett Hilux, ráadásul úgy, hogy ebbe a projektbe a Toyotának gyakorlatilag pénzt sem kell tennie, "csak a tudását". Erre ugyanis egy pályázat útján támogatást kapnak az Egyesült Királyság kormányától.
Hirdetés
A Hiluxhoz a második generációs Toyota Mirai FCEV-nek nem csak az üzemanyagcelláját veszik át, hajtásrendszerét is hasznosítják, a szükséges módosításokkal. Az eleve hátsókerék-hajtású konfiguráció leegyszerűsíti a komponensek beépítését. A 182 lóerős, 300 Nm-es villanymotor energiaellátásáról egy 310,8V-os lítium-ion akkumulátor, illetve egy 128 kW teljesítményű hidrogénüzemanyag-cella gondoskodik; a Mirai fedélzetén elhelyezett tartályok (egy nagyobb, valamint két kisebb) 5,6 kg-os kapacitása 700 kilométert meghaladó hatótávolságot biztosít. A Hilux FCEV paramétereit még nem közölte a Toyota, azonban a nyilvánosságra hozott illusztrációból kiderül, hogy a plató alatt három nagyméretű H2-tartályt helyeztek el, amely minden bizonnyal jelentősen nagyobb kapacitást jelent, mint amit a Mirai konfigurációja kínál. A projektet a Toyota Motor Manufacturing (UK) Ltd.vezeti, míg a Toyota Motor Europe (TME) K+F csapata szakértő műszaki támogatást nyújt, hogy az Egyesült Királyságban dolgozó csapatok a megfelelő szintre fejlődjenek és képesek legyenek önállóan kifejleszteni a következő generációs hidrogénhajtást. A Toyota több mint 20 éve támogatja a karbonsemlegesség többirányú megközelítését azáltal, hogy változatos járműveket kínál, beleértve az összes elektrifikált technológiát a hibrid, a plug-in hibrid, az akkumulátoros elektromos és az üzemanyagcellás elektromos hajtások képében. E cél eléréséhez elengedhetetlen a sikeres hidrogénszállítási ágazat kialakítása. A pályázat keretein belül a kezdeti prototípus járművek a TMUK burnastoni telephelyén készülnek majd el 2023 folyamán. A sikeres teszteket követően a cél a kisszériás gyártásra való felkészülés. Miként azt a Toyota közleménye kifejti, a projekt izgalmas lehetőséget kínál a Toyota üzemanyagcellás technológiája alkalmazásának további vizsgálatára egy olyan szegmensben, amely számos iparági csoport számára kulcsfontosságú, és elősegíti az ágazat széndioxid-mentesítése felé mozdulását.
„Az Egyesült Királyság a pick-up teherautók egyik kulcsfontosságú piaca, és a Toyota számára is fontos piac. Ez a finanszírozás óriási lehetőséget jelent egy zéró kibocsátású megoldás kifejlesztésére egy kritikus piaci szegmensben. Szeretnénk köszönetet mondani az Egyesült Királyság kormányának a finanszírozásért, amely lehetővé teszi a konzorcium számára, hogy megvizsgálja a Toyota Hilux üzemanyagcellás hajtásláncának kifejlesztését, ezzel is támogatva karbonsemlegességi törekvésünket.” - avat be Matt Harrison, a Toyota európai elnök-vezérigazgatója
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?