Ilyen lehetne a Ford Puma Raptor

A vad külső nem csak a nagy Fordoknak áll jól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Olyan komoly igénybevételre készíti fel Raptor modelljeit a Ford, amilyen egy Puma vásárló fejében meg sem fordul, a virtuálisan megvadított kis SUV-ról már csak egy adag sár hiányzik.

A Raptor modellek piacképessége már bebizonyosodott, a platósokat (Ranger, F-150) nem csak látvánnyal, hanem valós tudással is felruházta a Ford, amik így az extrém igénybevételtől sem riadnak vissza. A gyárilag megvadított külső mellett a virtuális tunerek sem tudtak szó nélkül elmenni, így a friss Puma is vérbeli ragadozóvá vált.
Hirdetés
Az eredetileg aszfaltra szánt SUV hasmagasságát jócskán megnövelték, amihez már ballonos terepgumik is járnak, a talaj-ülés távolság leküzdésében pedig fellépők segédkeznek. A terepjárósság egyik velejárója a fényezetlen műanyag, amiből a Pumának is kijutott, így nem csak a fényezés van nagyobb biztonságban, hanem szélesebbé is vált a kis SUV. A hűtőrács a (ténylegesen létező) nagyobb modellekről lehet ismerős, a Puma is büszkén viseli a márkája méretes betűit, de az ilyen kvalitású terepeseknél kötelező kartervédőt is odarajzolták az alkotók.
Hirdetés
A modell megvalósulására kevés az esély, tekintettel arra, hogy a Raptor modellek elsősorban az Egyesült Államok piacára készülnek, a Puma pedig nem kapható az USA piacán. Továbbá a komoly terepképességekre vágyók nem valószínű, hogy egy Fiesta alapjaira épített városi SUV-t választanának, de az sem elhanyagolható, hogy a Puma kínálatából hiányzik az összkerékhajtás, anélkül pedig csak látványos optikai csomaggá „silányulna” a Raptor név.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?