Félmillió Volkswagen rohad a parkolókban

A Volkswagen által visszavásárolt csalós autókat százaival parkoltatják

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 2015-ben kirobbant dízelbotrány hatására a Volkswagen drasztikus lépésekre szánta el magát, köztük arra is, hogy visszavásárolja az amerikai tulajok csalós autóit. Ezek most sorsukra várnak.

2015-ben robbant ki a Volkswagen nagy dízelbotránya, amiben közel félmillió autó érintett az Államokban. A csalós szoftverű motorokkal szerelt Volkswageneket úgy hirdették, mint a legtisztább dízel üzemű autók, ezzel a kampánnyal vezették be Amerikába a dízel Volkswageneket. Nagy port kavart, mikor kiderült, többszörösét bocsátják ki a katalógusban leírt károsanyagoknak közúton. Amerika felháborodott, a vásárlók követelték, hogy a Volkswagen vegye vissza az autókat, mert átverte őket, ennek a gyáróriás végül engedett, és egy részét visszavásárolta a kocsiknak.
Hirdetés
Ezeket az autókat szépen lassan összegyűjtötték, és most különböző helyeken, elhagyott telepeken, parkolókban halmozzák fel őket. A michigani Pontiac Silverdome stadion parkolójáról készült drónfelvételen jól látszik, hogy a létesítmény parkolójának a fele már megtelt. Szépen rendezetten gyüjtik össze az autókat, és úgy tárolják őket, mintha még lenne tervük. Hogy javítják-e az autókat, vagy csak a bezúzásig parkoltatják őket itt, egyelőre nem tudni. A Pontiac Silverdome stadiont 2013-ban zárták be, így a sportlétesítmény parkolója legalább újra megtelhet autókkal.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 20:07
    Permalink

    Bunkó amerikaiak! Azok az autók egytől egyig mind jók.De ezek képesek bezúzni őket.Pedig bármelyik új VW jobb az összes amerikai sz@rnál amiket ők gyártanak.A Toyotát is ugyanígy megszívatták,meg a Hondát is, kitalálnak mindenféle ürügyet hogy leverjék a konkurenciát.

  • 2017.10.27. at 20:07
    Permalink

    Minden egyes példány szállítási költsége az Atlanti Óceánon át, “háztól -házig”, mintegy 6000$ -t tenne ki.
    Ott aztán nem javítanak meg egy autót, ha kicsit komolyabb baja van. Annyi használt autó van, és a rezsióradíj meg olyan magas, hogy egyből megy a bontóba, vagy a zúzdába.

  • 2017.10.27. at 20:07
    Permalink

    Valamiféle jelképes áron megvenném az összeset. – Az adagoló részt átprogramoznám, az után
    nagyon nyomott áron eladnám Magyarországon.
    Lehetetlen, hogy ilyen gyönyörű autókat egyszerűen ki akarnak dobni! – Nem lenne olyan erős,
    de nagyon sok Magyar család örülne neki, (kis állami támogatás, normális banki kamat!)

  • 2017.10.27. at 20:07
    Permalink

    Inkabb nyomott aron fejlodo orszagokban kellene ertekesiteni. Ha bezuznak az csak ratenne egy lapattal az egesz mizeriara. (Gyartasho, hasznalt eroforrasok elpocsekolasa, zuzas energiaja + a fejlodo orszagokban futkarozo 20-40 eves vackok szennyezobbek, mint ezek.)

  • 2017.10.27. at 20:07
    Permalink

    Azért nem csak maffiakapcsolatokkal lehet jól élni, van aki munkából is jól él, bár mint minden, ez is relatív, mit értünk jó lét alatt. Azt ne bánd, hogy nincsenek maffia kapcsolataid, és hidd el, mindennek meg van az ára. Aki úgy boldogul, az is megfizeti, lehet, hogy luxus autóval jár, de nem tudod, milyen áron. Szerintem jobb tisztességesen, és szerényen élni, mint harácsolni becsület nélkül. Látok ilyen “üzletembereket”, pár év alatt tönkreteszik magukat, és sokan csak droggal, vagy itallal tudják levezetni a mindennapi feszültséget. Egy csepp irigység sincs bennem.

  • 2017.10.27. at 20:07
    Permalink

    Reális lenne amit írsz de te is tudod Maffia módszerek, ezek működnek az EU-ban a legjobban, Magyarországon meg ez a természetes.
    Tisztesség olyan nem létezik már lassan…
    Nekem nincsenek maffia kapcsolataim nem is élek jól anyagilag.

  • 2017.10.27. at 20:07
    Permalink

    elég lenne csak a rákos motort bezúzni….mondjuk viszont szégyen, ami európában megy, mind psa mind vw oldalról. ahelyett, hogy a rákos traktor motor helyett, a hibridet erőltették volna. szomorú ettől függetlenül látni ezeket az autókat, de én azt mondom, hogy mélyebbre kellene látni picit és előbbre szaladni, érdekes történet rajzolódhatna ki. akik megegyeztek asztalnál (fő bűnösök) , hogy a dízeleket ennyire nyomatni kell majd lefizettek és szintén megegyeztek döntéshozókkal, hogy ez így jó lesz (fő bűnös level 2), csak nyomassuk a tádét gyerekek. és emellett ne felejtsük el azt sem, hogy ehhez a fillérb@szó nép asszisztálása is kellett, aki 300nm-t akart meg 3 literes fogyasztást.
    komolyan egy filmet lehetne ebből készíteni.
    és akkor jött a NAGY AMERIKA, aki kiborítja a bilit pénzügyi hátsó szándékkal…..ahol a co2-re sz@rnak nagyjából, ami a globális közép/hosszú távú folyamatokban játszik nagyobb szerepet, de az kit érdekel ugye? a nox meg lokálisan adott városokban, rövid távú megbetegedéseket…..
    a vw meg nem pofázik vissza hanem sunyulva fizet. mi lenne, ha EU-ban is borulna a bili? és mi lenne, ha nem csak a vw-nél? az lenne az igazi tüzijáték…….

Vélemény, hozzászólás?