Villannyal is tankolható lesz a Volkswagenek csúcsa

A VW sportmodelljei is kiveszik a részüket a kínálat zöldítéséből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Volkswagen Touareg R lehet az első izmos modell a német gyártó kínálatában, amelyikkel érdemes lesz elektromos töltőoszlop mellé állni.

A Volkswagen Touareg R lehet az első izmos modell a német gyártó kínálatában, amelyikkel érdemes lesz elektromos töltőoszlop mellé állni. A testes SUV modell jelenleg is futó, harmadik generációjából jelen állás szerint 2021-ben érkezik az R változat. Legutoljára az első generációból készült sportváltozat R50 néven, a fürge terepjáró orrába 5 literes, V10-es dízelmotor került, de a downsizing korában már ebben a kategóriában sem várható el a temérdek köbcenti, az érkező sportmodellt kétliteres benzines blokk hajthatja. A négyhengeres, 2 literes TSI-nek persze nem egyedül kell megküzdeni a két tonna körüli súllyal, hanem elektromos motor is besegít a hajtásba. Bizonyos értelemben nem teljesen új modellről van szó, ugyanis Kínában kapható a kétliteres blokk plug-in hibrid hajtással és 368 lóerővel.
Hirdetés
Híresztelések szerint a kínai modell szolgáltathatja az alapot az európai sportmodellnek, ám az öreg kontinensen kicsivel 400 lóerő feletti teljesítményre számítanak az egyébként 58 emissziómentes kilométerre képes modelltől. A találgatások itt persze nem érnek véget, mivel a Volkswagen már évek óta dolgozik egy háromliteres V6-os erőforráson, ami az Arteon R-t is hajthatja majd, de a Touareg R számára is jó választás lehet. Egyelőre még kitarthatnak a hagyományos hajtású sportmodellek, legalábbis erre utalt Joss Capito, a R modellekért felelős részleg vezetője. Állítása szerint hamarosan egy hagyományos hajtású R modellt lepleznek le, ami nem kizárt, hogy a nyolcas Golf R változata lesz. Előbb-utóbb persze a sportmodellekbe is bekerül az elektromos hajtás, ám a belső égésű motor nyomatékát kiegészítve még élvezetesebb sportos modellek születhetnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?