Még egy Ladánál is könnyebben ellophatók a modern autók!

A What Car felmérése a kulcs nélküli rendszerek valós kockázatairól rántja le a leplet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hihetetlen, de szinte másodpercek alatt el tudják lopni az új autókat, ha a kulcs nélküli nyitás és indítás (keyless go) - ráadásul általában feláras- rendszer működik bennük.


A sok márkánál még ma is feláras kulcs nélküli nyitórendszer azt teszi lehetővé, hogy ne kelljen a zsebünkben turkálni ahhoz, hogy kinyissunk az autónk. Négykerekűnk érzékeli a kulcsot és az általa kibocsájtott jel alapján kinyitja számunkra az ajtót. Ha pedig már bent ülünk, akkor csak egy gombot kell megnyomni és már indulhatunk is. Tény, hogy valamelyest megkönnyíti ez a rendszer a mindennapi életet, de sajnos az autótolvajok szempontjából is. Nekik elég csupán egy szerkezet, amellyel először bemérik a kulcs által kibocsájtott jelet, majd szimplán az ajtó mellé teszik, és mivel ez a jel (általában egy számsor) megegyezik azzal, amit a kulcs bocsájt ki, az ajtók kinyílnak.
Hirdetés

A helyzet tényleg elég súlyos, amit az is jól mutat, hogy tavaly Angliában és Walesben nyolcéves rekordokat megdöntve, 106.000 autót loptak el. Ami azt jelenti, hogy minden 6. percben elkötöttek egy autót! A biztosítóknak pedig 1 millió fontot kellet megtéríteniük naponta! Tesztjében a What Car hét autót vonultatott fel. Szerencsére több autónál, mint például a tesztelt Audi TT RS esetében is, kikapcsolható ez a rendszer, és akkor rendesen meg kell nyomni nyitáshoz a kulcsot. Ekkor általában nem is lehet olyan könnyedén ellopni az autókat, viszont sok esetben nem lehet kikapcsolni a rendszert, mint például a Ford Fiestában, ami viszont egy a kulcs alvó módjával védekezik a tolvajok ellen. Az alábbi táblázatban látható, hogy az egyes modellek hány másodperc alatt voltak nyithatók, illetve elköthetők.
What Car teszt az autók feltörhetősége kapcsán
Bejutás az autóba Indítás
Audi TT RS Roadster
Okoskulcs kikapcsolva nem lehetséges nem lehetséges
Kulcs nélküli nyitással 5 másodperc 5 másodperc
BMW X3 (2018)
Okoskulcs kikapcsolva nem lehetséges nem lehetséges
Kulcs nélküli nyitással 40 másodperc 20 másodperc
DS3 Crossback Ultra Prestige
Hagyományos távirányítós kulcs 5 másodperc 5 másodperc
Ford Fiesta
Okoskulcs alvó állapotban nem lehetséges nem lehetséges
Okoskulcs éber állapotban 40 másodperc 20 másodperc
Land Rover Discovery
Hagyományos távirányítós kulcs 20 másodperc nem lehetséges
Land Rover Discovery Sport (2018)
Hagyományos távirányítós kulcs 10 másodperc 20 másodperc
Mercedes-Benz A-Class
Okoskulcs kikapcsolva nem lehetséges nem lehetséges
Kulcs nélküli nyitással 30 másodperc 20 másodperc

Érdekes, hogy nem számít az, hogy az adott autó milyen kategóriás - ugyanannyi idő alatt jutottak be az Audiba, mint a Fordba. A Jaguar-Land-Rover csoport legalább próbált valamilyen biztonságosabbnak tűnő rendszert kifejleszteni, mely több rádiójelet bocsájt ki, így elvi síkon nem lenne kivitelezhető bemérni a rádiójeleket, mert azok túl gyorsan változnak. Azonban a gyakorlat kicsit mást hozott, hiszen már 20 másodperc elteltével el lehetett hajtani az SUV-val.
Az igazán dühítő a dologban mégis az, hogy sok gyártó úgy vezette be ezeket a kulcs nélküli nyitást és indulást biztosító rendszereket, hogy messze nem olyan biztonságosak, mint hagyományos alternatívájuk. Ezért aztán a modern autóknál talán fokozottan érvényes a régi tanács: a gyári védelmet érdemes utólagos, egyedi biztonsági rendszerrel is kiegészíteni. De van még egy hasznos csel: ha emberek közé (például benzinkútra, gyorsétterembe) menve az okoskulcsot egy, a sugárzást gátló tokba tesszük, akkor annak jelét nem fogják tudni lehallgatni a tolvajok.
Alább egy igen tanulságos, de angol nyelvű videó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?