Pánikba eshetett az Uber-sofőr

Adóellenőröket „ejtett foglyul” egy uberes - írja a kormány.hu

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nagy fogást jelentett a „feketetaxizás” névvel illetett Uber-használat visszaszorításának azon akciója, amiben a sofőr nem akarta elengedni a revizorokat.


Csak az egyik fél, a Nemzetgazdasági Minisztérium "szájából" ismerjük a történetet, a kormány.hu oldalon az alábbi információk jelentek meg az állítólag már-már emberrablásba torkollott fuvarellenőrzésről. Csütörtök délután, egészen pontosan 2016. május 11-én 13 óra 10 perckor rendeltek ubersofőrt a NAV ellenőrei. A célállomáson vélhetően gyanút fogott sofőr és az utasok külön kérésére sem akarta lezárni a fuvart, hiába győzködték, hogy így nem értékelhetik a szolgáltatást a neten. Miután kiderült, hogy a sofőr NAV ellenőrzés alanya, először kiutasította a revizorokat, akik azonban a jegyzőkönyv lezárása nélkül nem hagyták el a helyszínt. A gépkocsivezető ekkor reteszelte az ajtókat, elindult és az ellenőrök kérdésére csak annyit mondott, „jó helyre” viszi őket. Út közben rádión leadta kollégáinak a két revizor személyleírását. Fél órába telt, mire a sofőr megnyugodott és jobb belátásra térve elengedte a NAV munkatársait, akik addigra már telefonon segítséget kértek. Az ubersofőr attól tartott, hogy a BKK és a Rendőrség munkatársai is előkerülnek, és leveszik az autó rendszámát, ezért ijedtében inkább elhajtott a revizorokkal együtt. Utóbbit, illetve büntetését vélhetően az akciója után sem fogja tudni elkerülni.
Hirdetés
Mint arról már többször beszámoltunk, a magyar kormány számos intézkedést hozott az általuk feketetaxizásként emlegetett Uber visszaszorítására. A sofőröket magas pénzbüntetés, jogosítványuk bevonása, autójuk forgalomból való kizárása sújthatja. Az Országgyűlés már megkezdte annak a törvényjavaslatnak a tárgyalását is, amely blokkolhatóvá teszi a törvénytelen személyszállítást végző szolgáltatók honlapjait. Ezzel párhuzamosan összehangolt adóügyi és közúti ellenőrzések kezdődtek a feketetaxizók kiszűrésére. Az NGM tájékoztatása szerint az adóhatóság több mint 300 Uber-ellenőrzést végzett és 3,6 millió forint mulasztási bírságot szabott ki Uber-szolgáltatókra, kiszűrtek 20 adószám nélküli sofőrt. Budapesten autózva és a taxisok közlekedési stílusát elnézve azonban felvetődik a kérdés: őket nem lenne érdemes figyelni?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 05:00
    Permalink

    A szabad és korrekt versenyhez egyenlő feltételek kellenek. Ha ez meglenne a taxisok sem tüntetgetnének.
    És ha az általam is tisztelt Katona Mátyás kiváló szakújságíró pártatlan lenne, akkor azt is hozzátenné, hogy nemcsak a magyar kormány küzd a feketetaxizás kifehérítésében, hanem jónéhány más ország (köztük nyugat európai) is. Csakhát ahogy a mondás tartja: aki kutyát akar verni, talál hozzá botot. Jelen esetben az elhallgatás, csúsztatás gerinctelenségre vall 🙁

  • 2017.10.28. at 05:00
    Permalink

    Sok esze volt a sofőrnek, mégis miben reménykedett? Most többszörösen megszívja.

    Nem akarok belefolyni különösebben a vitába, innen vidékről nézve ez csak pesti probléma, minket ez különösebben nem izgat. A szabad versenynek viszont illene teret engedni, aztán győzzön a jobb, minőségibb szolgáltatás, legyen az személyszállítás, Cafeteria, stb.

    Egyébként hadd hasogassam a szőrszálat: május 11-e szerda volt, nem csütörtök. 🙂

  • 2017.10.28. at 05:00
    Permalink

    NEM az UBER-esekkel van a gond hanem a telhetetlen állami elvárásoktól.
    Ha a taxisoknak nem kellene annyit fizetni a maffia kaszájába akkor azok is olcsóbban tudnának fuvarozni.
    Ilyen szankciók meg csak e országban lehetségesek /rendszám és jogosítványelvétel,…/ne mondjam a már
    rég alkalmazott objektív felelősséget meg miegymást. A VEDA után meg a rendőröknek már más dolga nincs csak ülni az irodákban és küldeni a csekkeket.
    Mi lenne ha szlogenjüket betartrnák és szolgálnának netán védenének is bennünket …

  • 2017.10.28. at 05:00
    Permalink

    bár látnem ezeket a férgeket állami/adó pénzek és eu-s pénzek szétosztásnál és áfa csálásoknál is ennyire serényen ÜGYKÖDNI.

    ott nem pár ezresről lenne szó, vagyis de, csak MILLIÁRDBAN. dehát ugye, az a hatóság, akinek a feje korrupciós botrányban van…nem nevetséges ez? vagy inkább szánalmas.

    “Budapesten autózva és a taxisok közlekedési stílusát elnézve azonban felvetődik a kérdés: őket nem lenne érdemes figyelni?”

    Nem csak a vezetési stílus miatt lenne érdemes, hanem mert ugyanúgy csalnak a sárga koldusok is. Én most így hírtelen azt böktem ki, hogy kellene egy facebook oldal vagy egy app, ahova felkerülnének a csaló sárgakoldusok rendszámai,nevei. plusz kellene egy app is, amivel jól mérni lehet a távolságot (ez akár lehetne egyben is) és a végén akkor leellenőrizni, hogy jól kért-e a sárgakoldus, ha nem akkor negatív komment az appba/facebookra plusz feljelenteni a társaságnál / nem fizetni.

Vélemény, hozzászólás?