Egyedi kérésre, egyetlen példányban készült a Ferrari SP51

Alapvetően a 812 GTS alapjaira építkezik a Ferrari SP51, csak ritkább és elegánsabb

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Különleges kérést teljesített a Ferrari az SP51 megalkotásával, ami tulajdonképpen egy 812 GTS roadster, viszont sokkal kihívóbb a megjelenése, bár nem mintha olyan sűrűn tűnne majd fel az utakon.

A Ferrarikról alapvetően két dolog mondható el: hihetetlen erősek és nagyon ritkák. Nos, az SP51-re utóbbi hatványozottan igaz, ugyanis
Hirdetés
mindössze ez az egy készült belőle. A maranelloiak kifejezetten egy tajvani vásárló számára hozták létre a roadstert a Special Projects széria keretein belül. A vevő elmondásuk szerint az egyik legrégebbi partnerük és a legnagyobb Ferrari-gyűjtő. Az SP51-et Flavio Manzoni alkotta meg a 812 alapjaira, mellyel a karosszérián és a motoron is osztozik, azonban előbbi egy kicsit át lett szabva az 1955-ös 410 S Racer mintájára. A festés is az imént említett autót idézi, olyannyira, hogy a Rosso Passionale fantázianévvel ellátott vörös színt kifejezetten ehhez a modellhez keverték ki. A 812-höz képest az összes alumínium burkolatot lecserélték karbonra, illetve a felni is teljesen egyedi. A legkülönlegesebb megoldás kétségtelenül a hátsó szárny elhelyezése, ugyanis a szokványos megoldással szemben jóformán az autó, amúgy középen hiányos tetejére erősítették azt. Ezt elsősorban aerodinamikai megfontolásokkal indokolta a Ferrari, valamint azt is kiemelték, hogy így borulás esetén egyfajta védelemként is funkcionál (bár valószínű, hogy az SP51-et inkább egy múzeumban fogjuk megtalálni, mintsem valamelyik árokban). A dizájn egyik központi eleme az autó közepén végigfutó kék-fehér díszcsík, ami nemcsak a kasztnin, de a beltérben is megtalálható. Elvileg ezt külön kérte is a tulaj, ahogyan azt is, hogy az enteriőrben az egyedileg kikevert Rosso Passionale szín legyen a domináns. A motorház alatt a 812 motorja duruzsol, vagyis egy 6,5 literes V12-es motor 789 lóerővel és 718 newtonméteres nyomatékkal. Az SP51 árát természetesen nem árulta el egyik fél sem, de kiindulva a 812 GTS 260 millió forintos árából, ez sem lehet olcsó mulatság.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?