Már láthatod az új Mitsubishi L200-ast

Álcázva, de megmutatták az új L200 előfutárát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyelőre csak koncepcióautóként és erősen elmaszkírozva látható az L200 utódja. De már így is eléggé szériaérettnek tűnik, ráadásul nem nehéz kivenni az eredeti vonalait az álca alatt.

A Mitsubishi nemrég 16 új modell érkezését lengette be, amelyek a következő öt év során érkeznek. Egyikük az L200 következő generációja, ami még idén debütál. Ezt alátámasztandó meg is mutatták az újdonságot, igaz erősen álcázva, XRT Concept néven. Arról azonban nem nyilatkoztak, hogy a szériaérett változatot pontosan mikor mutatják be. Az viszont szinte biztos, hogy tényleg teljesen megújul a hatodik generáció. Ugyanis az előzőt még 2014-ben mutatták be, ráncfelvarrást pedig 2018-ban kapott. Takao Kato, a Mitsubishi Motors elnöke és vezérigazgatója is elmondta, hogy a vadonatúj L200, egyes piacokon Triton az "utolsó simításokon megy keresztül". Világszerte szigorú tartóssági teszteket végeznek vele, miközben a raliversenyeken szerzett tapasztalatokat is felhasználják a fejlesztése során.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?