Pickup is készülhet a Ford Focusból?

Állítólag egy kis pickup fejlesztésén dolgozik a Ford

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Érdekes információkat szellőztetett meg a kékoválos márkával foglalkozó, Ford Authority nevű oldal.


A gyár részéről egyelőre nem erősítették meg azokat az infókat, amik a Fordokkal foglalkozó oldalon megjelentek. Ezek szerint a kékoválos márka a Ford Focus alapját felhasználva tervezett meg a pickupot, amelynek már el is készült a prototípusa és már a tesztköreit futja. Néhány piacon már láthattak hasonlót korábban a vásárlók, hiszen a Fiestának létezett anno pickup változata, Courier néven.

Arról sincs még információ, hogy melyik piacra vagy piacokra szánná a Ford ezt az autót. Amit biztosan tudni lehet, hogy 2016. júliusában a Ford levédette a Courier nevet az USA-ban, majd az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatala június 26-án megadta az engedélyt a név használatára. Valószínű, hogy ha piacra dobják a Ranger alá pozicionált platóst, akkor Courier néven jelenik majd meg, ám erről sincs még végleges döntés.
Hirdetés

Az USA-ban egyébként nem forgalmazzák az új Ford Focus egyetlen változatát sem és egyelőre az sem biztos, hogy mikor fogják. Viszont annak pickup változata valószínűleg sikeres lehetne és jól illeszkedne a jelenlegi kínálatba.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?