30 ezer dolgozót küldene el a Volkswagentől a vezérigazgató

Állítólag Herbert Diess sokkolta az igazgatótanácsot a javaslatával

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Tagesspiegel beszámolója szerint szeptember 24-én az igazgatótanács gyűlésén hozakodott elő Herbert Diess, a vállalat vezérigazgatója a radikális ötlettel, ami sokaknál kiverte a biztosítékot.

Korábban a Handelsblatt is beszámolt róla, hogy megdöbbentő ötlettel állt elő a Volkswagen csoport vezére, most egy másik német lap is megerősítette, hogy Diess elképzelése alapján 30 ezer dolgozótól válna meg a cég. Méghozzá a wolfsburgi gyárból küldenék el őket. Diess szerint ugyanis nem lehet versenyképes a gyár,ha nem növelik a termelékenységet és nem faragnak le a fix költségekből. Mint oly sokszor, most is a Teslával hozakodott elő.
Hirdetés
Állítólag a Tesla új brandenburgi gyára 500 ezer autót tud majd gyártan 12 ezer dolgozó közreműködésével, míg a wolfsburgi VW gyár a 2020-as koronavírus-válságos évben ugyanennyi autót 60 ezer dolgozóval állított elő. Magyarán Diess a Volkswagen fő gyárából elküldené a dolgozók felét. Természetesen ezeket az értesüléseket a szakszervezet sem hagyta szó nélkül, az üzemi tanács szóvivője szerint, a 30 ezer munkahely leépítésének terve, ami minden negyedik dolgozó elküldését jelentené, abszurd és minden alapot nélkülöz. A felügyelő biztosság sem kommentálta a spekulációkat, ám hozzátették, hogy nem értik, Diess miért kelt nyugtalanságot a dolgozók körében, félkész tervekről beszélve. És valóban, a wolfsburgi üzemben 2029-ig szóló foglalkoztatási garancia van érvényben, ezért ha Diess tervei komolyak, akkor sem a közeli jövőre vonatkoznak, az ő megbízatása pedig 2025-ig érvényes.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?