Zöld rendszámot kap a benzinmotorja mellé a következő Audi RS 6?

Állítólag komoly elektromos rásegítéssel tartható csak fenn az Audi legerősebb hatosa

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már csak néhány év, és visszavonul a jelenlegi RS 6, ami felveti az utódlás kérdéseit. Az Audi fejlesztési osztályának vezetője lényegében elárulta, hogy a következő generáció konnektoros hibrid lesz, ugyanis kizárólag így élhet tovább a legenda.

A jelenlegi RS 6 Avant az évtized közepén akasztja szögre a gázpedált, nyugdíjazása után pedig természetesen egy méltó, nála erősebb utóddal kíván szolgálni a német prémiumgyártó. A Wheels magazinnak adott interjújában Stephan Reil, az Audi sport korábbi vezetője, aki most a gyártó fejlesztési osztályának feje, elárulta, hogy 2025 végén vagy 2026 elején érkezik majd a következő generáció, szintén kizárólag kombi formában. Fontosabb viszont az igen egyértelmű utalása arra, hogy a megszokottakkal ellentétben konnektoros hibrid hajtáslánccal készül majd az újdonság.

Ha addig nem változik a hazai szabályozás, akkor a több száz lóerős, benzinzabáló kombi bizony zöld rendszámmal kerül majd forgalomba Magyarországon is.

A tervezett teljesítményadatokat természetesen nem árulta el az interjúalany, ám szerinte nem kell meglepődni azon, hogy ilyen irányba változik a modell a jövőben. Állítása szerint ez az út már a C6 generáció után kezdődött, amikor a V10-es helyett a V8-as motorral kellett megelégedniük a vásárlóknak a környezetvédelmi elvárások miatt. Bár szó szerint nem mondta ki, hogy konnektoros hibridre számíthatunk, azért ez elég egyértelmű. Stephan Reil így fogalmazott: "Természetes, hogy egy villanyosított megoldás a modell jövője, hiszen a szigorodó normák miatt már a jelenlegi RS 6 is lágy hibrid. Ennél jóval több elektromos rásegítésre számíthatunk a jövőben, egyre közeledve a teljesen elektromos modellekhez." Egyértelműen kijelentette viszont, hogy a legkésőbb 2026-ban érkező C9 generáció az utolsó belsőégésű motoros RS 6 Avant lesz, utána már tisztán villanyautóként folytatódik a legendás modell története. Az RS 6 egyébként épp idén ünnepli a 20. évfordulóját, erről nemrég mi magunk is írtunk: ha kíváncsi vagy, hogy milyen úton jutott el a jelenbe az Audi legerősebb kombija, akkor mindenképp érdemes erre a hivatkozásra kattintanod!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?