Hivatalos skiccen az érkező 8-as BMW

Állítólag valódi luxus sportkupé lesz a BMW 8-as sorozata

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A bajor prémiumgyártó 2018-ban debütáló új zászlóshajójának érkezését Harald Krüger, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke jelentette be.


Van a 6-osnál is feljebb. Tudjuk, hiszen az 1991-ben debütált 850-es kora leginkább exkluzív BMW-je volt. Hamarosan ismét üdvözölhetjük a 8-as sorozatot, ami ismét egy sportkupé lesz. Az új 8-as jövő évre időzített debütálását Harald Krüger, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke a mai napon a vállalatcsoport éves értekezletén hivatalosan is bejelentette. Jövőre pontosabban csak a tanulmányautó világpremierjét tartják, de azt megelőzően már az idei Concorso d’Eleganza Villa d’Este színpadán, idén május 26-án bemutatnak egy dizájntanulmányt, ami betekintést enged a majdani 8-as Coupé formanyelvébe. A gyári leírás szerint a tanulmányautó a kompromisszumoktól mentes menetdinamika és az abszolút luxus egységét kelti életre – egy modern BMW kupé képében.
Hirdetés
„A BMW 8-as Coupé egy igazi álomautóként érkezik meg a palettára, hogy új fejezettel bővítse luxus minőségű sportkupéink történetét. A modellel ismét megerősítjük vezető pozíciónkat a luxus szegmensben, hiszen ma már teljes magabiztossággal mondhatom, hogy az új 8-as sorozat egy valódi luxus sportkupé lesz” – mondta Harald Krüger.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 18:39
    Permalink

    A Merci is az S osztály fölé lőtte a coupe árát, szóval várható hogy a BMW is a 7-es limó fölé lövi (de ez szinte minden autóra igaz: azonos motorizáltságú/felszeretségű coupe drágább mint a sedan).
    50 millió felett M8-as lesz ha lesz egyáltalán M-es belőle. Inkább harmincpár milliós induló ár lesz – igazodva ezzel is a mercihez. Aztán ehhez jönnek persze az extrák…

  • 2017.10.27. at 18:39
    Permalink

    a BMW az új nyolcassal a luxus nagy túrakupék közé kíván belépni, az itt felsorolt autók jó része pedig nem az.
    Eddig is volt pl az M6-os ami inkább versenytársa egy 911-nek vagy egy GTR-nek mint az új nyolcas… (almát az almával!) Az XK-t gyártják még egyáltalán?!?!?

  • 2017.10.27. at 18:39
    Permalink

    Azért a BMW úgy járt mint anno Gyurcsány 2006 ban elkúrta nem kicsit nagyon … méghozzá azzal hogy meghagyta a B oszlopot magyarán a hátsó ablakot nem lehet leengedni mint az S kupé esetében .. továbbá a hírek szerint a BMW 7 és a Royce Royce Wraith közé lövik be az árat nagyjából 50-70 millió közé 😀 😀 😀 😀 Kíváncsi vagyok ki a franc fogja megvenni mert ugye nemsokára megjelenik a Bentley Continental Gt új kiadása ami szintén ebben a ligában játszik és jóval patinásabb nevet visel mint a BMW … ráadásul ott a hátsó ablakokat is lel lehet húzni ami szerintem sokkal vagányabb kinézetet kölcsönöz mint a BMW 8 esetében fix ablakkal …

    Jobban jártak volna ha simán a 6 os szériát viszik tovább egy olcsóbb modellel ….

  • 2017.10.27. at 18:39
    Permalink

    Ebben a kategóriában sok régi versenyző akad, a Mercedes stabil vevőkört épített ki az évtizedek alatt, és most is van 3-4 modellje, SLS/AMG Coupé, S Kup és SL.

    És persze ott a 911-es is. Meg a Maserati, Jag XK a sor hosszú, és akkor még olyan friss versenyzőkről, mint a Lexus CS és a Nissan GTR nem is beszéltünk.

    Van mit átdolgozni a bajoroknak a koncepción…

  • 2017.10.27. at 18:39
    Permalink

    ideje már az S coupe ellen valamit felvonultatni, az egy közel tökéletes autó. Így elnézve a skiccet a BMW a sportos vonalat hangsúlyozza inkább a Merci elegáns megjelenéséhez képest – a széles hátsó kerékjárati vonalból legalább is erre következtetni.

Vélemény, hozzászólás?