Pornó-Benz fogja szétrázni az AMTS Gymkhana Arénáját

Fizetett hirdetés

Állólámpásból épített lowrider fog csaholni az Autó, Motor és Tuning Show nézői előtt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Utoljára a 2009-es Carstyling.hu Tuning Show-n volt lowrider-bemutató a Hungexpón, ezt a hagyományt idén egy nem is akármilyen autóval élesztik újjá!

Március 22-24. között nyolc önálló kiállítással nyitja kapuit a Nemzetközi Autó, Motor és Tuning Show 2013 a Hungexpo területén. A főbb attrakciókról már beszámoltunk, legutóbb pedig arról is hírt adhattunk, hogy a show sajátosságának számító "élő" autóépítés által ezúttal egy 418 lóerős Ford Mustang fog átalakulni. Ahogyan közeleg a kapuk nyitása (ami már másfél hét múlva itt is van), úgy derülnek ki az újabbnál újabb érdekességek. [urlap] Ilyen az az információ is, hogy a rendezvény vendége lesz egy igencsak exkluzív európai lowrider, mely a fedett területre költözött Gymkhana Aréna szétrázása céljából érkezik hazánkba. A Bouncing-Benz - vagy ahogyan rózsaszín fényezése után kapott gúnyneve szerint a legtöbben ismerik, a Pornó-Benz - egy totálisan showcélokra átalakított Mercedes W115-öst, azaz állólámpást takar.
A teljesen felújított és megerősített, csaknem 40 éves kasztnit komoly hidraulikus futóművel szerelték fel, mellyel rendkívül látványos mutatványokra képes, talán mi sem jellemzi jobban, mint építője kétszavas jellemzése: az autó radikális táncos!
Hirdetés
A megtervezett koreográfia szerint lezajló egyedülálló showműsorokra a gymkhana-verseny szüneteiben kerül sor - összesen öt alkalommal. A pontos időpontokat pedig hamarosan az AMTS részletes programlistájában lehet majd megtekinteni. Ráhangolódásul addig is íme néhány kép és a Pornó-Benz videója! Élőben március 22-24. között a Hungexpón, az Autó, Motor és Tuning Show-n lesz megtekinthető az állólámpás Merci tánca. Jegyek elővételben is vásárolhatók, de rajtunk keresztül nyerhetők is az összesen nyolc kiállítást adó rendezvényre.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?