Ha nem elég simán az erő, akkor neked szól a BMW 7 M

Alpina és M Performance változatban is jön a 7-es BMW

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lehet hibrid, sorhatos, vagy V8-as benzines is az új 7-es. Állítólag ha nem is M7, de M Performance kivitelben is jön majd.


Eddig háromféle hajtásláncot ismerünk, ami a G11, illetve hosszú tengelytávval G12 kódú legújabb 7-es BMW kínálatában. A 740e a sorozat eddigi legzöldebb tagja, négyhengeres turbós benzinessel és villanymotorral, összesen 326 lóerővel. Ugyanennyit tud a 740i is, a már V8-as 750 viszont 450 lovas, 650 Nm nyomatékú és xDrive összkerékhajtással 4,5 másodperc alatt van százon. A 265 és 320 lóerővel, 620 és 680 Nm nyomatékkal elérhető dízelek sem lassúak, de őket most hagyjuk, mert nem rájuk épülne a hetes hírbe hozott sportváltozata. A vásárlók rendelhetnek M sportcsomagot, de aki ennél is többre vágyna, és gyári megoldást keres, az nem hibázik, ha vár egy kicsit.
Hirdetés


Várható még egy überváltozat, a V12-es 760i, de mozdonnyi ereje ellenére sem neveznénk azt sportváltozatnak. Nem úgy a készülő Alpina B7-est, ami ugyan csupán V8-as lesz, de a vidéki kis tuningcég öt évtizedes hagyománya szerint nem fog szerénykedni: erőben a 760-as 600 lóereje fölött is lehet egy hajszállal, és mindezt a gyári garancia elvesztése nélkül fogja tudni. A Car and Driver értesülései szerint viszont a gyár is készül egy M logós csúcskivitellel. A régóta várt, de eddig el nem készült M7 (mint a balatoni autópályánk) helyett azonban csak az eggyel alacsonyabb szintet képviselő M Performance kiadásra szabad számítani. A BMW így direkt ellenfelet kínálhatna az Audi S8-nak és a Mercedes-Benz S 63 AMG-nek. Aztán ki tudja, lehet, hogy lesz egyszer M7 is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?