Top 10: mutatjuk Európa kedvenc villanymotoros autóit

Alternatív hajtású autók: még mindig zömében a hibridek fogynak, ott pedig a Toyota vezet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavaly minden tíz, Európában eladott hibrid autó közül hetet a Toyota vagy a Lexus kereskedéseiben vettek át tulajdonosaik – derül ki a JATO által összeállított legfrissebb elemzésből.

Villanymotorosnak nem csak a teljesen elektromos (BEV), hanem a hibrid modelleket is nevezhetjük. Igaz, közülük lényegében csak a full hybrid, azaz benzinmotorjuk mellett villanymotorjukkal is mozgásra képes hybrid (HEV) és ezek konnektoros változatai a plug-in hybrid (PHEV) modellek azok, amelyek érezhető fogyasztás- és emissziócsökkentést hoznak, a lágy hibridek kevésbé. A JATO Dynamaics összegyűjtötte, hogy a tavaly az Európában összességében 1,1 százalékkal bővült, hazánkban is 2007 óta nem tapasztalt szintre nőtt autópiacon miként alakultak az említett alternatív hajtású modellek eladásai. Összességében hatalmasat nőttek, hiszen míg a dízelek európai piacrésze 31 százalékosra esett vissza, az akkumulátoros, elektromos hajtást (is) tartalmazó modelleké 8 százalékra nőtt. Az EU-ban elkelt 1,28 millió villamosított jármű 28 százalékát, 356 ezer darabot tettek ki a tisztán elektromos üzemű modellek, a fennmaradó piacot, tehát az alternatív hajtásúak 72 százalékát a hibridek adták. Ha a hibrideket nézzük, azok 70 százalékát a hibridek listavezetője, a Prius atyja, azaz a Toyota-csoport (a Toyota és a Lexus) adta. Ez valamivel alacsonyabb, mint a tavalyi piacrész, ami egy fontos új trendnek tudható be: egyre több autógyártó bővíti kínálatát úgynevezett mild hybrid (lágy hibrid) hajtásláncokkal. Ezek ugyan jóval csekélyebb mértékben mérséklik a károsanyag-kibocsátást és az üzemanyag-fogyasztást, mint a tradicionális Toyota - Lexus öntöltő full hibridek, ám műszaki és jogi szempontból mégis hibridnek számítanak, így felhígítják a piac adatokat, s a csakis legalább full hybrid modelleket kínáló Toyota számára további piacrész-vesztést jövendölnek. Igaz, a full hybrid modellek körében elsősége aligha lesz megingatható.
Hirdetés
A 10 legnépszerűbb alternatív hajtású modell tábláján is Toyota dobogó látható, Corolla/Auris, C-HR, Yaris sorral. Noha a kifutó Yaris Hybrid iránt összességében némileg csökkent az érdeklődés (a vásárlók egy része egyértelműen kivár, hiszen érkezik a minden szempontból fejlettebb, erősebb, és számottevően takarékosabb új generációs modell, amit már vezethettünk is). A Toyota full hybrid technológiája iránti vásárlói érdeklődést jól mutatja, hogy a részben vagy teljesen elektromos autók Top 5-ös listáján a Tesla Model 3-on túl négy Toyota modellel találkozhatunk. Ez a márka összesített eladásain is meglátszik: továbbra is a Toyota az egyetlen olyan márka a piacon, amely nem kizárólag villanyautókat gyárt, ám villamosított típusai mégis eladásainak több mint 50 százalékát teszik ki. Ezt az arányt egyébként több autógyártó is követendő példaként állította maga elé, hiszen így érhető el az, hogy a Toyotához hasonlóan megússzák az EU CO2 kvótája miatt kilátásba helyezett gigabírságokat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?