Utoljára frissül a Lexus CT 200h

Amerika nem kap többé a legkisebb Lexusból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Befejezik a Lexus CT 200h amerikai forgalmazását, hozzánk viszont frissítve, már új lámpákkal, nagyobb képernyővel érkezik a japán hibrid.


A korábbi pletykákkal ellentétben a Lexus nem veti el legkisebb autóját, legalábbis nálunk és hazájában semmiképp. Állításuk szerint Európában és Ázsiában folyamatosan nő a hibrideladások aránya, a Lexus esetén hazánkban 98,5%-ban hibrid fagy. Amerikában viszont annyival zuhant a Lexus CT utáni kereslet, hogy a Toyota prémium márkája úgy döntött, hogy nem éri meg tovább palettán tartani. A két kulcspiacon ellenben olyannyira komolyan gondolják a CT 200h szereplését, hogy az új generáció érkezése előtt egy utolsó frissítést is beiktattak.
Hirdetés

Mostantól az eddigi F-Sport sűrűbb hűtőrácsát kapja az összes modell, új rajzolatúak a ledes menetfények és a szintén diódás hátsó lámpák is. Az utastér legnagyobb változása, hogy a korábbi 7 colos infotainment képernyőt a szélesebb és jobb grafikával szolgáló 10,3 hüvelykes váltja, megszokást igénylő kezelőszervével. Állítólag hat új betét közül választhatunk a kabin díszítéséhez és új bőrkárpit színek is csatlakoznak. Hajtása marad az előző generációs Priusból ismert 1,8 literes hibridrendszer, továbbá bővül a Lexus Safety System+ biztonsági csomag, méghozzá ráfutássegéddel, radaros távolságtartó tempomattal, belekormányzásra is képes sávelhagyásra figyelmeztetővel és automata távolsági fényszórókkal.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 17:23
    Permalink

    Ha jól látom közel 10.000 CT fogyott múlt évben a kontinensen, ami elég soványka. Meglep hogy az USÁ-ból kivonják mert ott valamivel többet vettek. Kíváncsi vagyok mi a stratégiája a Lexusnak ezzel a facelifttel.

  • 2017.10.27. at 17:23
    Permalink

    Az az érdekes, hogy mintha nem igazán akarták volna teljesen beilleszteni a jelenlegi Lexus-palettába. Itt főleg a hátsó traktusra gondolok. Hol vannak a kerékív irányába folyó hátsó lámpák? De nem baj, az itteni piacnak úgyis bejön a fantáziátlanság:)

Vélemény, hozzászólás?