Meglepetésként frissült a Skoda két SUV-ja

Annál aktívabban tartják frissen a Skoda modelljeit, mint arra számítottunk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokkal fontosabb a Skoda számára az, hogy modelljeik egységesek legyenek, mint azt elsőre gondolnánk. Apró, de nem elhanyagolható újításokat kapott a Kodiaq és a Karoq.


Nem várt frissítéssel jelentkezett a Skoda, az új Scala és a friss Superb mellett volt még idejük két további modellre is. Érdekes módon fontosnak látják, hogy az amúgy is meglehetősen egységes arculat még inkább igazodjon a modelleken, ezért mostantól a Kodiaq és a Karoq SUV-król is eltűnik hátulról a klasszikus embléma. Helyére a Scalán debütált és a friss Superben alkalmazott kiírással lesz olvasható a márkanév.
Hirdetés

Ezzel nincs vége a frissítések sorának, ugyanis egy fontos vezetéstámogató rendszert is fejlesztettek. Nyugdíjazták a klasszikus holttérfigyelőt, helyére egy Side Assist nevű rendszer érkezett. A korábbi holttérfigyelő szenzorai csak 20 méteres hatósugárral dolgoztak, az új rendszer már 70 métert figyel az autó mögött, ezzel a holttérfigyelő, a keresztirányú forgalom-figyelés is megoldott, valamint a sávváltásoknál is hatékonyabban figyel. Jelzőfényét is áthelyezték a tükör lapjából, most a konszern több modelljéhez hasonlóan a tükörház belső felén lévő fényekkel figyelmeztet, ami könnyebben észrevehető. Ezeken túl érkezett egy új, 20 colos felniszett is a Kodiaq Sportline és RS modellhez.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?