Jégre vitték a Toyota Hiluxot is

Antarktiszra zarándokolt a Toyota Hilux

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 60 éves Land Cruiser tiszteletére zarándokolt az örök hó és jég birodalmába, az Antarktiszra a még csak 44 éves Toyota Hilux.

Világrekordot állított fel a Toyota, az Extreme World Races által szervezett expedícióban a három útnak indított Hilux kétszer is átszelte a legdélibb és egyben leghidegebb kontinenst. A három autó egyenként 9500 kilométert, összességében közel 30 ezer kilométert teljesített, számukra egyébként 10 másik Hilux segítségével telepítettek tavaly november és idén február között üzemanyag-lerakatokat és időjárás-figyelő állomásokat. Az autók továbbá tudományos megfigyelésekhez és egy síverseny megszervezéséhez is segítséget nyújtottak.
Az Antarktisz mostoha vezetési körülményeivel, a -50°C-os hideggel, a 3400 méteres magasságokkal, valamint a világ legbrutálisabb vezetési viszonyaival megküzdő járműveket a 4x4-es autók átalakításával foglalkozó, izlandi Artic Trucks készítette fel. A gyáriaknál nagyobb kerekek, speciális csörlők kerültek a számos egyéb ponton is módosított, például a nehéz tárgyak pakolásához daruval ellátott platósokra. Az extrém hidegre való tekintettel Jet A-1-es repülőgép-üzemanyagot alkalmaztak, amelyhez 280 literes üzemanyagtartályt (az utánfutós, 6x6-os változathoz pedig 800 literest) építettek be. Módosították a felfüggesztést és a hajtásláncot, kúszófokozattal és extra-nagy, de különlegesen alacsony, 2-3 psi nyomású kerekekkel (a hétköznapi Hiluxok guminyomása 29 psi) látták el az autókat. A különleges kerékmegoldásnak köszönhetően az abroncsok hozzávetőleg 17-szer nagyobb felületen érintkeztek a talajjal, mint hétköznapi társaik.
Hirdetés
A Hilux legendás minőségét, tartósságát és megbízhatóságát bizonyítandó, a D-4D dízelmotor és a sebességváltó teljesen változatlan formájában szolgált. A 135 országban kapható, s globális eladásai alapján a legnépszerűbb pick-upnak számító Hiluxok meghibásodás nélkül küzdötték végig az expedíciót.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?