Emlékeztető: élednek a szupertraffipaxok

Április 5-től mindent figyelnek az új, fix telepítésű kamerák

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tessék vigyázni! A rendőrség e hét kedden helyezi éles üzembe a VÉDA rendszer 365 fix telepítésű kameráját.


Noha már beszámoltunk arról, hogy a rendőrség április első keddjét, annak is reggel 8 óráját jelölte meg a VÉDA rendszer 365 fix telepítésű traffipaxjának élesedési dátumaként, illetve időpontjaként, most ismét felhívjuk rá a figyelmet. Holnaptól tehát nem csak a sebességek betartására, az egyéb "szabálysértő" tevékenységek elkerülésére is erőteljesen ajánlott lesz figyelni, ugyanis az új kamerák a biztonsági öv be nem csatolását, vagy a záróvonal átlépését, illetve a piroson áthajtást és a kézből telefonálást is figyelik.
Hirdetés

Korábbi cikkünkben kifejtettük már, hogy az egyes vétségekért milyen bírságokat hozhat a postás. Súlyosakat, ezért, meg persze azért is ajánlott a szabályok betartása, mert azok nem véletlenül, hanem a közlekedés biztonságáért vannak. Igaz, a galériánkban megtekinthető térképrészleteken, illetve a pdf-ben is letölthető listán is böngészhető helyszíneknél talán jobbakat is lehetett volna találni. Hogy mást ne mondjunk, Budapesten 6, Miskolcon és Szegeden 4-4 kamera áll üzembe. Ezek persze csak a fix kamerák, a mobil egységek továbbra is üzemben maradnak, azok elhelyezése pedig változó és ugyancsak nem egységes arányú.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?