Jön a Lamborghini luxus SUV-ja

Áprilisban indul a Lamborhini Urus gyártása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Forma-1-ből ismert Stefano Domenicali, a Lamborghini igazgatója több izgalmas részletet is elárult a márka első luxus szabadidő-autójáról.


A szupersportautóiról híres olasz gyártó életében új korszak kezdődik. Idén egy új szegmensbe vetik bele magukat, a luxus SUV-ok piacán az Urussal kívánnak minél nagyobb sikerre szert tenni. Növelik a gyár kapacitását, a tervek szerint megduplázzák az éves eladásokat, amely így nagyjából 3500 darab autót tesz majd ki. A vezérigazgató a Digital Trendsnek adott interjújában elárulta, hogy az Urus gyártása áprilisban indul, az újdonságot pedig március elején a Genfi Autószalonon mutatják be a nagyközönségnek.
Hirdetés

Az Urus nem csak egy divatos városi szabadidő-autó lesz, hóban, jégen, köveken és homokban is képes lesz a haladásra. Domenicali megerősítette, hogy a típusból egy plug-in hibrid is érkezik, amely a gyártó első hibrid hajtásláncú modellje lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?