Felfrissítették Kína saját Citroën C3-asát

Arcfrissítést kapott a Citroën C3 kínai SUV változata

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Négy éve mutatták be Kínában a Citroën C3-XR szabadidő-autót, amelynek most felvarrták kicsit a ráncait.


Kínának mindent máshogy kell eladni. Fura formák, meghosszabbított karosszériák és lehetőleg az újautó-illat hanyagolása vezethet leginkább sikerre. Ezért a Citroën is új ruhát szabott a C3-ra, pontosabban a Peugeot 2008-ra, hogy elnyerje a kínai vásárlók tetszését. A négy év után megejtett ráncfelvarrás során a márka jelenlegi arculatához igazították az autót, ami azért nem lett annyira extravagáns, mint amit Európában megszoktuk. De azért felismerhető, hogy a C5 Aircross inspirálta, főleg a hűtőmaszkot. Néhány vonal pedig a CXperience tanulmányautóra emlékeztet, míg hátul újak a lámpák, amelyek szintén a C5 Aircross mintájára készülnek.

Az utastérben új infotainment rendszer kapott helyet 9 colos érintőképernyős kijelzővel és két USB bemenettel. Továbbá Apple CarPlay kompatibilis és MirrorLink funkcióval is rendelkezik. Újdonság még az automatikus váltó bőrrel borított választókarja is, illetve a színes betétek a műszerfalon és az üléskárpitban.
Hirdetés

A motorhoz viszont nem nyúltak. Az autó hajtásáról egy 158 lóerős, 1,6 literes turbófeltöltéses benzinmotor gondoskodik, amelyhez hatfokozatú automatikus sebességváltó társul. A megújult C3-XR forgalmazása tavasszal kezdődik Kínában, ahol a 2014-es bemutatása óta 180 ezer darabot adtak el belőle.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?