A vártnál is drágábban kelt el a pápa Lamborghinije

Árverésen értékesítették Ferenc pápa Lamborghinijét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kikiáltási ár háromszorosáért értékesítették Ferenc pápa egyedi Lamborghinijét! A befolyt összeget természetesen nem a pápa teszi zsebre.


Tavaly ajándékozta meg a Lamborghini egy Huracan modellel a keresztény egyház fejét, Ferenc pápát. Természetesen az ajándék autót egyedi felszereltséggel és fényezéssel nyújtották át egy ünnepélyes ceremónia alkalmával Vatikánvárosban. A pápa viszont azóta sem használta, ahogy az tőle elvárható, felajánlotta inkább nemes célokra.
Hirdetés

Az autó érdekességei közé tartozik a Bianco Monocerus fantázianevű fehér fényezés és a Giallo Tiberino nevű aranyszínű csíkozás, illetve a fekete-ezüst könnyűfém felniszett. Az utastér sem kevésbé különleges, hiszen a külső dizájnhoz passzoló fehér bőrüléseket kapott, valamint a fejtámlákba varrt Lamborghini feliratot is.

A jótékonysági árverés előtt 300 ezer és 425 ezer dollár közé saccolták az autó árát, ám az előzetes várakozásokat jócskán felülmúlta a végeredmény. Az autót az RM Sotheby’s monacói aukcióján értékesítették 861 575 dollárért, ami körülbelül 230 millió forint. Ennek az összegnek a 70 százalékát a lebombázott iraki Ninive városa kapja, míg a maradék 30 százalékot három jótékonysági szervezet között osztják szét.

Az új tulajdonos a spanyol székhelyű autókölcsönző, a Rent Car Deluxe nevű vállalat, amelynek kommunikációs vezetője, Victor Masip elmondta, hogy amint megérkezik hozzájuk a sportautó, azonnal elérhetővé teszik ügyfeleik számára.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?