Frissítőkúrán járt a Lexus ES

Átszabták kicsit a Lexus ES arcát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A megszokott módon, három évvel a bemutatása után frissítőkúrára küldték a Lexus ES-t, ami kívül-belül megújult.

Nem túl hivalkodóak a változások, de azért l láthatók az ES kasztniján. A hűtőmaszk rácsozatát átrajzolták, térhatása erőteljesebben érvényesül. Lecserélték a fényszórók belső szerkezetét, opcióként pedig az a forgótükrös, BladeScan névre hallgató lámpa is elérhető, ami korábban a RX 450h modellen debütált. Új könnyűfém keréktárcsákat is kapott az autó amelyek 17-19 colos méretben kérhetők, a karosszériaszínek választékát pedig két új árnyalat, a Sonic Platinum és a Sonic Grey gazdagítja. Az utastérben barna felületek, azokkal azonos tónusú barna bőr vagy műbőr kárpitozás, illetve új kéttónusú ülések jelentik az újdonságot, a fabetétek választékát pedig kétféle dió bővíti. Fontosabb viszont, hogy frissült, könnyebben kezelhetővé vált az érintőképernyő. Ebben szerepet játszik, hogy több mint tíz centiméterrel közelebb hozták a vezetőhöz és mintegy öt fokkal megdöntötték. Teljes körű az okostelefon-integráció, az autó számos funkciója vezérelhető és ellenőrizhető egy alkalmazásból.
Hirdetés
A mechanikus újdonságok között említést érdemel a hátsó felfüggesztés módosítása, amellyel javítottak a jármű stabilitásán nagy sebességnél. A fékpedál taposófelületét is átformálták, hogy jobban adagolható legyen a fék, a benzinmotoros verziókon csökkent a fékpedál holtjátéka. A hibrid modell esetében pedig átdolgozták a regeneratív és üzemi fékrendszerek működését összehangoló vezérlést. Végül az ES megkapta a továbbfejlesztett Lexus Safety System+ biztonsági csomagot is, amelyben új például az aktív vészhelyzeti elkormányzás, és javítottak a sáv határainak felismerési pontosságán: az előbbi az autó elé lépő gyalogost segít kikerülni, az utóbbi pedig finoman, rángatás nélkül tartja a középvonali pozíciót. Az ütközésmegelőző rendszer a kerékpárosokat nappal, a gyalogosokat pedig akár szürkületkor is észleli, továbbá tökéletesítették a digitális visszapillantó tükör kameráit is, így kontrasztos fényviszonyok között (ahol árnyékos és fényes részek váltakoznak) tisztább képet ad a rendszer. Az új ES hamarosan már a márkakereskedésekben is látható lesz
Hirdetés
Forrás: Smarter Média
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?