Fényhídra várnak még a legújabb Suzuki rendőrautók

Audik és Mercedesek után Suzukikat kapnak a magyar rendőrök

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A legutóbbi komoly rendőrautó-beszerzéskor hazai gyártású Audikat és Mercedeseket kaptak - számos Skoda mellett - a hazai rendőrök, most Suzuki Vitarákkal bővül a flotta.


Bár augusztus 12-től szeptember 1-ig csaknem háromhetes nyári szünetet tart esztergomi gyárában a Magyar Suzuki ZRt. - miközben persze karbantartásokat és fejlesztéseket végeznek majd, ősszel mintegy 250 új Suzuki rendőrautó szolgálatba állása várható. Egyelőre még nincs információ arról, hogy mikor kerülnek átadásra az autók, amelyek már felmatricázva várják a vizsgáztatást, illetve a rendőrségi felszerelések, így a fényhíd beszerelését.
Hirdetés


A jelek szerint dízelmotoros és összkerékhajtású, jól felszerelt Vitarákat kap a rendőrség, csak nem kolbászzsír-metál fényezésben, ahogyan mi tettük próbára terepen is, hanem kizárólag fehér és szintén nem túlzottan vérpezsdítő metálezüst színben. A Vitarák meglepő (pontosabban a Suzuki kötött felszereltségpolitikájából eredő) módon alufelnivel kerülnek utcára, természetesen megkapják a rendőrautók esetén megszokott összes tartozékot, így a raktér-elválasztó rácsot, a gumiszőnyegeket és a csomagtértálcát is. Értesüléseink szerint ezek beépítését ugyanúgy a budaörsi Suzuki Világ koordinálja - Police Projekt munkanév alatt -, ahogyan a műszaki vizsgáztatást is. A már kész autók átadása nem sokkal a Magyar Suzuki esztergomi gyárának újraindulása után várható, bár attól ugyanúgy független, ahogyan az idén tavasszal kiírt legújabb, 45 milliárd forintos állami autóbeszerzési gigaprojekttől is.
Bár az örvendetes, hogy hazai és nem prémiummodelleket kapnak a rendőrök - a nagyszámú Audi és Mercedes rendőrautót hozó 2014 végi beszerzéskor a Vitarával még nem tudott indulni a tenderen a Suzuki). Ha igaz, hogy az 1,6-os szívó benzines helyett a rövid távú használathoz nem épp ideális 1,6-os turbódízel motorral kapják őket, akkor - finoman fogalmazva - nem fogjuk túlzottan helyénvalónak találni a motorválasztást.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?